Barokk mesterek űrhajóval
Űrtechnikának látszó tárgyak öveztek egy orgonapadot a minap a Jézus Szíve Plébániatemplom oltára előtt: kivetítő, kamerák, quadrofon-hangdobozok, no meg a három manuálos hangszer, ami leginkább egy Boeing műszerfalára emlékeztetett. Kották helyett képernyő mutatta rajta a hangjegyeket, szóval az egész űrkikötőnek nézett ki. Pedig csak a megszokottra vártunk: Rákász Gergely koncertorgonista idei első, barokk mestereket idéző ajkai koncertjére.
A győri művész (világutazó, rádiós szerkesztő-műsorvezető, a Templomos Lovagrend tagja, szülővárosa kulturális nagykövete stb.) másfél évtizede kezdett el különféle koncepciókkal programokat összeállítani, s ezekkel országot járni. Valami okból Ajka is e turné részévé vált már a kezdetektől, azóta rendre eljön hozzánk, évente (sajnos csak) egyszer az aktuális műsorával. Az ajkai, mint köztudott, igen-igen jó közönség: hamar megkedvelte a csinos, jó kiállású, karakán, néha már-már vagány fiatalembert, s ahogy tűnik, ő sem bánta meg, hogy városunkat az állandó programjai sorába iktatta. (Magyarán: szeret ide is jönni!)
Most tehát Händelt, Vivaldit és Bachot hozott. Előbbitől a Vízizene három tételét, orgonára átírva. A végén hallható tapsból is megállapítható, hogy az átirat jól sikerült, a mű „szereti” az orgonát. A kék vászonzakóban, csíkos matróztrikóban, világos vászonnadrágban a hangszerénél munkálkodó Rákász Gergely a kivetítőn élő adásban is megjelent, igaz, némi spéttel (csúszással), ahogy a manuálokon magától értetődő természetességgel játszik könnyedén, ráadásul a kép a képben funkció a mellékképernyőn a pedálsoron „futkosó” lábait is mutatta. Az általa kitalált látványkoncert-műfaj most így jelentkezett ezen az estén. A hangszórók tökéletes akusztikát teremtettek, a templomtér minden irányából gyönyörűen áradt a zene.
A megszokottan nagy, már-már Mendelssohn-Gyertyafényes létszámú közönség őszinte lelkesedéssel nyugtázta a másodikként bemutatott bachi D-dúr fúgát, amit 78 hangszínre tagolt a művész.
Természetesen minden művet elő- és utóhangok illettek, hiszen Rákászról köztudott, hogy ízig-vérig ismeretterjesztő is, mindig mindent elkövet annak érdekében, hogy a szerzők és/vagy a művek a lehető legkönnyebben utat találjanak a hallgatók lelkéhez. Ha kell, sztorizik, ha kell, esztétizál, vagy filozofál, ha meg éppen úgy hozza a sors, hát vetélkedőt, vagy játékot rögtönöz a nézőkkel. S ma már ezt is nagyon-nagyon jól, elegánsan, kedvesen és célratörően teszi, nemcsak remekül muzsikál.
Vannak azonban gyarlóságai is. Ilyennek bizonyult Vivaldi Négy évszak című hegedűverseny sorozata Tavasz tételének orgonára történt átírása. Egyfelől az első tételből hiányzott a tavasz frissessége, üdesége, pattogóssága, sokkal inkább nyúlósra, vontatottra sikeredett, másfelől a harmadik tétel indításánál és zárásánál a szubbasszus (a legeslegmélyebb hangszín) akkorát morgott, hogy az fizikai fájdalmat okozott. Egyedül a második tétel illett a hangszerre, igaz, az viszont nagyon – szerintem. Említettük: az ajkai nagyon jó közönség. Pontosan kifejezte tapsa intenzitásával, és „hosszával”, hogy ez a közismert mű nem igazán találkozott az ízlésével.
Hanem a többi! Igaz, valamennyi Bach volt. Előbb az a-moll Preludium és fúga varázsolta el a publikumot, majd a fantasztikus c-moll Passacaglia és (kettős)Fúga! Ha nem lenne túlságosan elcsépelt, leírnánk: az angyalok versenyt repültek a templomtérben, de mivel ez frázis, nem tesszük. A hosszú (és vas)taps önmagáért beszélt.
A kikerülhetetlen ráadás ezúttal a d-moll Toccata és fúga, a barokk mester ma legismertebb darabja lett. Rákász Gergely egy hónapot dolgozott a mű átregisztrálásával, csodahangszerére történő igazításával – de megérte, mert új megszólalások sorát csalta ki a műből, mind hangszínekben, mind tempókban. Nyilvánvaló vastaps volt a jutalma ennek a megújításnak, amit viszont egy plusz ráadással, egy korállal köszönt meg a művész.
S hogy ezt mennyire is gondolom komolyan? Íme a másnap reggeli Rákász-bejegyzés a népszerű közösségi portálról kopizva: „De jó volt! Rég voltam itt Ajkán, és olyan nagy szeretettel fogadtatok. Köszönöm! Annak is örülök, hogy nem engedtetek haza, és kitapsoltatok még egy ráadást.”
Nekem a végén mindössze egyetlen kérdésem maradt hozzá: Gergely, mikor jössz legközelebb…?
(üs.)
Leave a Reply