Lelkesedésből nem volt hiány a Bródy Imre Gimnázium IV. korcsoportos fiú csapatánál a megyei diákolimpiai futsal döntőn, ahol az ügyes és tudatos védekezés mellett a szerencse is a srácok mellé pártolt. Büntetőrúgásokat követően bajnokok lettek, így ők képviselik Veszprém megyét a zalaegerszegi országos döntőn.
A hetedikes-nyolcadikos fiúk a városi forduló után a megye legjobbjaival mérték össze tudásukat a közelmúltban megtartott sportversenyen. A döntőt a Füred csapatával vívták. Juhász Ervin, a gimnázium testnevelő tanára lapunk kérdésére elmondta, hogy ez volt a legnehezebb párharc, ugyanis a Balaton partiak jól képzett futballistákkal érkeztek, ám a Bródysok taktikusan jobban játszottak és védekeztek, így 0-0 lett a meccs végeredménye. A büntetőrúgásoknál pedig az ajkai kapus, Krebsz Dániel remekelt egy elcsípett labdával, így az elsőség az ajkai srácoké lett.
– Fegyelmezetten játszottak a fiúk, de nem gondoltuk, hogy mi leszünk az elsők, a csapatban ugyanis csupán három futballista van, a többiek más labdajátékokban remekelnek az iskolán kívül. A lelkesedésük viszont azt bizonyítja, hogy jó hozzáállással bármi lehetséges, ilyen szellemben készülünk az országos döntőre is, amit február első hetében tartanak majd Zalaegerszegen- foglalta össze Juhász Ervin, aki arra is rámutatott, hogy a megyei rendezvényre önerőből oldották meg az utazást. A testnevelő reméli, hogy az országos döntő esetében kapnak majd némi segítséget erre vonatkozóan.
SzR.
Fotós: Györkös
Leave a Reply