Az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdése az, hogy ki neveli és hogyan neveli a jövendő generációit – fogalmazott Füst Milán szavait kölcsönözve ünnepi beszédében dr. Horváth József alpolgármester a Pedagógusnap alkalmából rendezett városi ünnepségen, ahol a megjelent tanárokat és óvoda pedagógusokat köszöntötték.
Szinte teljesen megtelt a moziterem a jeles alkalomra, az oktatási és nevelési szféra munkatársai örömmel fogadták el az Ajka Város Önkormányzatától érkező meghívást, a város vezetői ennek ellenére csonkának érezték az ünnepséget, mert nem tudták érdemben, műsorral az összes pedagógus és segítő munkatárs munkáját méltatni, ugyanis az állami fenntartású intézmények működtetője (a KLIK) elzárkózott a közös ünnepléstől.
Dr. Horváth József alpolgármester ezért többször hangsúlyozta köszöntőjében, hogy az ünnepség főhajtás és köszönetnyilvánítás minden pedagógus előtt, aki felelősségteljesen és a romló körülmények ellenére is lelkesen végzi hivatását. Kiemelte, hogy a gyermeknevelés, a jellemformálás és példamutatás igenis érték, mert általuk lehet a fiatalokat elindítani a felnőtté válás és a fejlődés útján. Rámutatott arra is, hogy a pedagógusok olyanok, mint a művészek, hiszen képesek egy kőből kibontani a benne lévő szobrot vagy a hegedűből előcsalni a muzsikát. A jövőbe vetett hit legnemesebb formálói ők, még ha ma Magyarországon, nem is kapják meg azt a széleskörű társadalmi megbecsülést, amit megérdemelnének.
Az alpolgármester beszédét a kiváló pedagógusok jutalmazása követte az ünnepségen. Az Ajka Városi Óvodából Ferenczi Attiláné és Pethő Anita kapott elismerést. A Regenbogen Német Nemzetiségi Óvodából Meiczingerné Vinkelman Katalint hívták az színpadra. A Szent István Király Katolikus Általános Iskolából pedig Timár Andrea részesült jutalomban. Díjat kapott Szíj Edina és Gombos Tibor is, akik az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégiumot képviselték.
Haász Bertát, a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgató-helyettesét „Oktatásért-nevelésért” díszoklevéllel tüntették ki a pedagógusnapi ünnepségen, amit az önkormányzat azoknak a személyeknek és közösségeknek adományoz, akik kiemelkedő eredményt érnek el az oktató-nevelő szférában. A tanárnőt a pedagógusi pályán eltöltött több évtizedes elhivatott, példaértékű és kimagasló színvonalú munkájának elismeréseként díjazta a város.
„Ajkai Életút” kitüntetéssel méltatta az önkormányzat Cserményi Zsoltot, a Zeneiskola vezetőjét, aki a város zenei életében nyújtott művészeti tevékenységéért és több évtizedes zenepedagógusi munkájáért kapta az elismerést. Emberi magatartásával és folyamatos lelkesedésével hozzájárult, hogy az ajkai fiatalok maradandó értékrendet és zeneszeretetet sajátíthassanak el.
Az ünnepséget a Pannon Várszínház művészei prózával, verssel és dalokkal fűszerezett produkcióval tették emlékezetessé, majd a mozi előterében állófogadáson látta vendégül az önkormányzat a pedagógusokat, ahol Utassy István, a Művelődési-, Oktatási- és Sportbizottság elnöke mondott pohárköszöntőt.
Leave a Reply