Évekkel ezelőtt nagy örömmel vettünk birtokunkba egy hihetetlenül elhanyagolt házat a hozzá tartozó tekintélyes méretű kerttel. Az átépítés és a renoválás közismert nehézségei után a kert rendezése volt soron. Füvesítés, virágok, bokrok, fák ültetése következett. Természetesen fenyőket is telepítettünk.
A legkisebb csemete közvetlenül a bejáratnál kapott helyet. Ez lett számunkra a Kisfenyő.
Hosszú kemény tél után sajnos száradni, satnyulni kezdett. Így aztán ősszel átültettük az udvar végében már szépen növekvő, nyurga fenyő mellé. Gondoltuk, együtt hátha jobban fejlődnek. A mi Kisfenyőnk, meghálálva a gondoskodást, újra életre kelt. Klasszikus formájú, gyönyörű fává serdült. Az ezüstfenyő talán bizonyítani akarván, hogy a másik csak betolakodó az ő területén, lassan ránőtt, elnyomta a hívatlan szomszédot, annak éledező lombjait.
Választhattunk. Vagy a sudár ezüstöt, vagy a terebélyesedő kis kedvencet, de ki kell vágni. Már csak a hőséges feketerigók fészkének megmentése miatt is az ezüst maradt. Karácsonyfa lett a Kisfenyőből.
Díszítésekor minden eddiginél nagyobb figyelmet kapott. Ő meg büszkén viselte a világítást, az arany és lila díszeket. Az ágai alatt sorakozó ajándékok közt is a legkedvesebbet, leendő első unokánk ultrahanggal készült fotóját fedeztük fel.
Gyorsan érkezett Vízkereszt, a karácsonyfák bontásának ideje. A mi Kisfenyőnk nem hullatta le a leveleit, nem száradt össze. Sorsát még egy hétig hősiesen viselte. De aztán vége. Kidobjuk? Nem, Ő nem mehet a kuka mellől a szeméttelepre.
Tűlevelei a kert humuszát gyarapították, ágai és törzse a kandalló parazsára kerültek. Apró lángnyelveivel pattogva köszönt el tőlünk, utoljára még meleget és világosságot hozva a szoba sötétjébe. Aztán a kéményből gomolygó füst, mintha mosolyogva intett volna istenhozzádot az alant lustálkodó hatalmas testű malamutnak. Pedig az sokszor „megtisztelte” alsó ágait. Az ezüstfenyő meg irigykedve bámulta az elvékonyodó, egyre soványodó füstcsíkot, ahogy a Kisfenyő magasan fölötte a felhők közt tűnt el szemei elől.
Elment tehát a Kisfenyő, s ha majd unokánkkal együtt ünnepeljük leendő karácsonyainkon a Kisjézus születését, és titokban újabb unokák érkezésének örömhírét várjuk, ígérjük, mindig gondolunk rád.
Isten veled, Kisfenyő!
Varga György
Leave a Reply