Tizenharmadik alkalommal rendezték meg február 21-én Tatán a Farsang kupa elnevezésű országos gasztronómiai versenyt. A verseny rangját jelzi, hogy közel 150 gasztronómiai szakember nevezését regisztrálhatták, ebből volt a diák versenyző. Ismét indultak a megmérettetésen a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Szakiskola diákjai is.
Az előző hetek lázas készülődéssel teltek: a pékek napokig készítették a díszmunkát és sütötték az újabbnál újabb pogácsákat és különleges kenyereket. A cukrászok süteményeket terveztek, új recepteket próbáltak, és több órás rajzolás és festés után alakult ki a díszmunka végső változata. A pincérasztal terítését is komoly felkészülés előzte meg: a sváb hagyományok és receptek felkutatása.
A felkészülés nem maradt eredmény nélkül: pék tanulói kategóriában Nagy-Rácz Kornél ezüstérmet szerzett Szíj Enikő szakoktató felkészítésével. A versenymunkájában olívabogyós durum kenyér, bazsalikomos fehérkenyér, és aszalt sárgabarackkal dúsított kenyér is szerepelt. A szárított paradicsomos-mozzarellás pogácsájának sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kiállítás végére elfogyott a kosárból, széthordták a látogatók. Munkájáért különdíjban is részesült.
Sperl Viktória cukrász tanuló kategóriában nevezett, munkáját oklevéllel, és a Tata és környéke Gasztronómiai Egyesület különdíjával ismerte el a zsűri. Viki a „Kelet varázsa” címmel készített dísztortát, citrusos-barackos desszertet, és vadcseresznyével bolondított pohárkrémet. Felkésztő tanára Gyarmathy Éva volt.
A pincér tanulók közül Barabás Laura Imola díszterítését láthatták a versenyen megjelenő vendégek. Imola a nemzetiségi hagyományokból merített Varga Zoltán tanár irányításával, asztalát sváb hagyományőrző bálra terítette. Jutalma ezüstérem és a Tatai Gasztronómiai Egyesület különdíja volt.
Az iskolák versenyében a 21 résztvevő között a 6. helyet szerezte meg a Szent-Györgyi. Diákok és oktatók is sok tapasztalattal gazdagodva, új ötleteket gyűjtve térhettek haza, és készülhetnek a következő megmérettetésre.
Leave a Reply