Alternatív tanévnyitó ünnepséget, azaz egy „ideális iskola” tanévnyitóját szervezték meg lelkes veszprémi civilek, akik már június 1-jén is lehetőséget teremtettek ugyanitt, a veszprémi Szent Imre téren, szülőknek, pedagógusoknak diákoknak és bárkinek, akinek a témában gondolatai támadtak, hogy elmondják véleményüket a magyar közoktatás jelenéről és jövőjéről. Ez a rendezvény is hozta az elvárt papírformát: sok okos, jövőbe mutató, megoldást kereső gondolatot osztottak meg egymással a jelenlévők.
A moderátor ezúttal is Krámer György nyugdíjas (koreográfus) volt, aki a maga sajátos szarkasztikus stílusában röviden összefoglalta a régmúltban egyszer már meghaladott problémákat, párhuzamot vonva a mai helyzettel, amikor ismét bölcs vezetők aranyköpései kerülnek a tantermek falára. A gyerekek akkor országszerte egyentankönyvekből tanultak és 56-ot fasiszta ellenforradalomként jellemezték. A rendszerváltás utáni éveket leszámítva, amikor szabadon választhattak a pedagógusok tankönyvet, eltűnt az osztálytermek faláról a propaganda és 56 is a helyére került, megszűnt az iskolai szegregáció, ma ismét az ötvenes évek levegőjét szívjuk.
„Mit mondjak, kicsit csalódott vagyok” – mondta felvezetőjében Krámer. Bejelentette továbbá, hogy interaktív rendezvényről van szó, amin bárki felszólalhat.
Elsőként a Civil Bázis alapító elnöke, Horgas Péter látvány- és díszlettervező lépett a mikrofonhoz, aki Veszprémben kezdte pályafutását, a Pannon Várszínháznál, még a rendszerváltás környékén, amikor ő és pályatársai még tele voltak reménnyel és optimizmussal. Az akkori bizalom és remény azonban azóta szertefoszlott, már nem olyan idilli a kép az Európához való viszonyunkban, és az ország egészséges karakterében.
„Magunkra maradtunk” mondják most a diákok és állítja Horgas Péter. Érzi korosztálya felelősségét is ebben. Különösen az elmúlt 12-13 év eseményei példa nélküliek, de soha ne felejtsük el, hogy mi, állampolgárok vagyunk a „megrendelők” és képviselőink – az önkormányzatokban és a parlamentben – a mi érdekeinkért harcolnak… Már több, mint egy évtizede, hogy a kormányzó párt megszüntette azt a szerződést, amit a lakosság kötött egymással, azaz nincsen alkotmánya az országnak. Értetlenségének adott hangot, hogy – főleg az elmúlt egy évben – szakemberek, diákok, függetlenek, szülők kérése visszhangtalan maradt, illetve csak a büntetés a válasz, az ésszerű javaslatokra. A Covid-helyzet dilettáns kezelése több tízezer honfitársunk halálát okozta. Több mint egy éve Európában kiugróan magas a magyar infláció. Nyomasztóan magas a szegény emberek száma Magyarországon.
– Hogy lehet az, hogy ez a gazdag, csodálatos ország végignézi saját maga elpusztítását? – tette fel a költőinek szánt kérdést Horgas Péter a mikrofon előtt. – Hogy lehet az, hogy mi, felnőtt emberek ennyi vizet, ennyi levegőt és ennyi élelmet hagyunk a gyermekeinkre?
Horgas beszédével nyilvánvalóan a hallgatóság lelkiismeretét akarta felébreszteni, pontosabban azokét, akik nincsenek itt, de ideje lenne gondolkodóba esniük, ámde ezt nem teszik. Viszont felcsillanni látszik a fény az alagút végén: egyre több civil szervezet, szakszervezet és oktatási szervezet látja úgy, hogy együttműködve lehet változtatni a dolgokon. Tíz hónap múlva, a választásokon végleg eldőlhet, hogy az ország – minden nehézség ellenére – Európához kíván-e tartozni, vagy feladva ezt a célját, marad egy kiszolgáltatott ország, egy „összeszerelő nagyüzem”, és az eddig felhalmozott értékek az enyészeté lesznek. „Egyszer kell csak összefognunk, de akkor nagyon” – összegezte gondolatait a szónok, aki egyébként őszinte és nyugodta hangon interpretálta mondanivalóját.
Kántor Zoltán (fizikus) az összejövetel helyszínén elhelyezett három „flipchartra” hívta fel a figyelmet, amelyekre bárki felírhatta, mi az, ami a legjobban bántja, milyen veszteségekről tud és hogy szerinte mire lenne szükség a továbblépéshez? Külön táblát kapott a szolidaritás, ahol azokat a csoportokat – például szakszervezeteket, egészségügyben dolgozókat, családjukat otthon ápolókat lehetett felsorolni, akiknek az összefogására lenne szükség a jelenlegi állapotok megváltoztatásához.
– Sokféleképpen jelentkezik a pedagógus hiány. Betöltetlen állásokban, összevont csoportok és megszűnő osztályok formájában, nyugdíjas pedagógusok alkalmazásában, meg nem tartott órákban, napról napra változó órarendekben, meg nem fizetett óraadókban, külföldre menekített diákokban, elmaradó fejlesztő foglalkozásokban… – sorolta Kántor Zoltán.
Őt követően még jónéhányan odaálltak a mikronon elé és sorolták gondjaikat. Egy önmagát „átlagosnak” tartó szülő többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a pedagógusok érdeke egyben a magyar nemzet érdeke is. (Ezért tapsot is kapott.) Azt is kívánta, hogy az idei tanév az összefogás jegyében teljen.
Fenyőházi Attila a rendezvény biztosításában is részt vállaló Vasasok Szakszervezetét képviselve többször is elcsukló hangon adta elő „Ha én miniszterelnök volnék” című monológját a mikrofonnál. Leginkább ennél a mondatnál érzékenyült el:”…Olyan oktatásügyet teremtenék, amiről idős koromban elmondhatnám, hogy életem legszebb évei azok voltak, amikor iskolába jártam…”
Szalóki Viktor politológus, a rendezvényt ugyancsak támogató, hatszázezer szimpatizánssal rendelkező aHang munkatársa, egykori veszprémi diákként Kossuthot idézte:
– „Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni!”
Szalóki mindenkit arra kért, hogy vegyen részt, október 23-a és 30-a között, Magyarország első alternatív oktatási népszavazásán, ahol bárki elmondhatja majd, mit gondol erről a rendszerről és ezzel erőt mutathat. Befejezésül Bibó Istvántól, A szabadságszerető ember tíz parancsolatából idézett.
– „…Legyünk mi a szabadság szerető emberek! Bízzunk egymásban és lépjünk fel közösen!”
Több felszólaló hangsúlyozta még, hogy az egész nemzet ügyéről van szó és volt, aki bocsánatot kért azok nevében, akik ebbe a helyzetbe sodorták az országot.
Végezetül egy idős úr lépett a mikrofonhoz, aki kifejezte azt a véleményét, hogy „amíg rendszerváltás nem lesz, nem változik ebben az országban semmi”. Ezzel szemlátomást minden jelenlévő egyetértett.
L. S.
A szerző fotói
Leave a Reply