Aki hiányszakmát tanul, ösztöndíjban részesül a Bercsényiben

Fotó: Györkös

Állami ösztöndíjat kapnak a hiányszakmára jelentkező diákok, így a tanulószerződéssel foglalkoztatott jó tanuló, szorgalmas fiatalok akár az 50 ezer forintot is megkereshetnek havonta az iskola mellett.

Az Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bercsényi Miklós Intézményegységében többféle képzés is folyik. Tölgyesi Attila intézményegység-vezetőtől megtudtuk, hogy a szakgimnáziumi osztályokban építészeti, faipari és épületgépészeti szakirányban tanulhatnak a diákok, akik négy év alatt jutnak el az érettségi vizsgáig, majd újabb egy év tanulást követően technikusként léphetnek ki a munkaerőpiacra.

A szakközépiskolai képzésben részt vevők három év alatt a szakmát sajátítják el, majd aki vállalja a továbbtanulást, két év alatt nappali tagozaton érettségi vizsgát szerezhet. Az iskola ács, festő, mázoló, tapétázó, kőműves, burkoló, asztalos, hegesztő, központifűtés és gázhálózat szerelő, ipari gépész, villanyszerelő, eladó, női szabó szakmák elsajátítására kínál lehetőséget.

Vidéki tanulóknak igény szerint ingyenesen biztosítanak kollégiumi elhelyezést. A szakgimnáziumi és szakközépiskolai osztályokban is oktatnak idegen nyelvet, németet vagy angolt. A második szakma megszerzése is ingyenes.

A szakképzési hídprogram keretében azok a jelentkezők szerezhetnek általános iskolai bizonyítványt, akik betöltötték a 15. életévüket és elvégezték az általános iskola első hat osztályát. A két éves képzésben a közismereti tantárgyak mellett rész szakképesítést is szerezhetnek a tanulók, akik az első évben havi nyolcezer, a másodikban tízezer forint ösztöndíjat kapnak. Lehetőség van arra is, hogy a jelentkező felnőtt képzés keretében esti tagozaton szerezzen általános iskolai bizonyítványt. Az intézmény sajátos nevelési igényű tanulókat is fogad.

Az iskola a pályaválasztás megkönnyítésére kétszer tart nyílt napot, november 14-én 15 órakor és december 5-én 10 órakor.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás