A mindennapos hajtás miatt sokszor őrületig fokozódó, harcos és fárasztó percek után sem fáradtak. Nem sírnak, nem borulnak ki, nem adják fel. Nekik van igazuk. Egy tanár sosem adja fel. Felesküdött rá. Hogy kitart, tűzön-vízen át véghezviszi szeretetvezérelt, emberséget, hitet, megbecsülést, alázatot, tiszteletet tanító terveit. Az emberformálást.
S bár a dolgos-szorgos hétköznapok komoly próba elé állítják szívét-lelkét, minden nap harcba indul, hogy bebizonyítsa: érdemes.
Nem az utcán harcol, nem frázisokat pufogtat, nem fecsérli drága, embernevelő idejét a rosszra. Minden társadalmak szürke eminenciásaként mutat példát emberségből, kitartásból, akaratból és erőből. A szeretet erejéből.
Ha jól csinálja, a példa ragadós. Ha nem, akkor is.
Szerintem, jól csinálják. Jól csináljuk. Hisz évről évre kerülnek ki kezeink alól szépen vizsgázó, dicséretes teljesítményt nyújtó diákok, hallgatók, akik majdan társadalmunk elismert szakembereiként viszik előbbre a világot.
S mi lehetne annál nagyobb büszkeség és öröm, mint hogy évek múltán, osztálytalálkozók ölelésében, a múlt újra átélésében rájövünk: miattunk lett ilyen, belőlünk táplálkozott, minket másolt.
Ember lett. Egyenes gerinccel, büszke tartással lépdelő.
Ahogy látta. Ahogy tanítottuk.
Ahogy a példa mutatta…
Vargáné Czobor Andrea
Leave a Reply