Egy nap az egyenlőség jegyében

Vidám dzsemborival és gulyással várták az érdeklődőket a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központba valamint az Agorára szeptember 18-án, ahol a város önkormányzata és a Molnár Gábor Műhely Alapítvány Esélyegyenlőségi Napot szervezett, hogy közelebb hozza egymáshoz a sérülteket és az épeket.

A sokszínű kavalkádban óriásplakát kiállítással, egészségmegőrző sarokkal, csere-bere sátorral és játékos feladatokkal találkozhattak az Agorára látogatók. A szervezők számos bátorságpróbával is készültek a rendezvényre, melyek között tárgyfelismerés, rádiózás, élő könyvtár, kerekesszékes akadálypálya illetve integrált csocsó is szerepelt. Minden feladatot úgy találtak ki, hogy az épek beleélhessék magukat a sérült emberek világába, az ő nézőpontjukból láthassák az akadályokat. Ennek következtében a szerepek felcserélődtek, az épek többnyire csak sérült koordinátorukra támaszkodva tudták megoldani a lehetetlennek látszó kihívásokat, melyek korábban fel sem tűntek számukra.

gyj_eselyegyenlosegi nap 0647
Kerekesszékes produkciót is láthatott a közönség

Az esélyegyenlőségi napon fellépési lehetőséget kaptak a térség fogyatékkal élő csoportjai és zenekarai, így a jó hangulat már kora délelőttől garantált volt. A közönség többek között kerekesszékes táncosok produkcióját, a Fláre Beás roma zenekart és a Hangadók koncertjét is élvezhette. Továbbá a sérültek egy színdarabot is előadtak „A lány, aki nem akarta” címmel. A darab a fogyatékkal élő nők kiszolgáltatott helyzetére hívta fel az érdeklődők figyelmét, mely máig tabutémának számít a társadalomban. A zenés produkció mellett „A fogyatékkal élő nők az erőszak ellen” elnevezésű projektről hallhatott szakmai beszámolót a közönség.

gyj_eselyegyenlosegi nap 2870
Bátorságpróba: vak vezet világtalant

A program jó lehetőséget kínált arra, hogy a fogyatékkal élők, a megváltozott munkaképességűek és a térség lakói jobban megismerjék és elfogadják egymást. Az esélyegyenlőségi nap megalapozó lépésként szolgált a pozitív szemléletű változások előkészítésében, hiszen általa az épek és a sérültek is levetkőzhették beidegződéseiket és az esetleges előítéletet/félelmet – foglalta össze a nap lényegét Jakab Johanna, az önkormányzat esélyegyenlőségi referense és a program szakmai vezetője.

Szántó Renáta

Fotós: Györkös József

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás