Együtt az egészségért (videóval)

A betegek korszerű ellátását kell szem előtt tartani, ezért szeretnénk, ha elkezdődne egy szakmai alapokon nyugvó együttműködés az ajkai Magyar Imre Kórház és a tapolcai Deák Jenő Kórház között. Ennek első állomása a mai nap ­– fogalmazott dr. Kovács Ilona, a Magyar Imre Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa, akit a két intézmény közös bemutatkozóján keresett fel lapunk.

gyj_korhazi eloadasok 8628
Dr. Lang Zsuzsanna, a tapolcai kórház igazgatója és dr. Kovács Ilona, a Magyar Imre Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa is beszélt a szakmai napon

– Szakmai előadásokra szükség van, hiszen így nemcsak a tudásukat tarthatják szinten a kollégák, hanem tapasztalatot is cserélhetnek egymással. A személyes beszélgetések rendkívül fontosak más városok szakemberivel is, hiszen nemcsak nekünk, hanem minden egészségügyi dolgozónak az az érdeke, hogy a betegek a lehető legjobb ellátást és kezelést kaphassák az intézményekben – köszöntötte a résztvevő érdeklődőket, szakembereket és háziorvosokat dr. Nyári Ildikó, a Magyar Imre Kórház főigazgatója, akivel dr. Lang Zsuzsanna, a tapolcai kórház vezetője is egyetértett.

Kiemelték, hogy a két intézmény együttműködése fontossá vált, ugyanis a Deák Jenő Kórház barlangterápiája és rehabilitációs szolgáltatásai hasznosak az Ajkaiaknak is. A városban és a kistérségben ugyanis sok a tüdőbeteg.

gyj_korhazi eloadasok 8622
Dr. Nyári Ildikó, az ajkai kórház főigazgatója köszöntötte az érdeklődőket (mellette Dr. Lengyel László a tapolcai intézményből)

A tapolcai kórház rehabilitációs kezeléseit Dr. Lengyel László mutatta be a jelenlévőknek. Előadásában kifejtette, hogy miről is szól valójában a kezelés és miként valósítható meg a gyakorlatban. Kiemelte, hogy a fizioterápia a legfontosabb eszköz a rehabilitációs munkában, ahol egy egész csapat felügyeli a betegek felépülését. A tapolcai gyógybarlangban a klíma nagyban hozzájárul a gyógyuláshoz, hiszen a levegő kültéri szennyeződésektől mentes, így jó hatást gyakorol a légzőszervekre. A szakember elmondása alapján az is kiderült, hogy a barlangterápia pszichésen is jó hatást gyakorol a páciensekre, ahová szakorvosi beutalóval mehetnek a betegek.

Tóth Anett, a gyógytorna és a fizikai tréning szerepét ismertette a megjelentekkel. Kiemelte, hogy a barlangterápián túl többek között kerékpártréninggel és hydroterápiával fokozzák a rehabilitáció hatékonyságát a tapolcai intézményben. Elmondta, hogy fontos a fokozatosság elvét követni és egyéni terveket kialakítani, hiszen minden páciens szervezete más ütemben reagál a mozgásra.

gyj_korhazi eloadasok 8599
Háziorvosok és nővérek is érkeztek a szakmai programra

Tell Judit a pszichológiai kérdéseket fejtette ki. Előadásában rámutatott, hogy a légzőszervi problémákhoz gyakran társulnak pszichés tünetek is, mint amilyen az asztma, a szorongás, a tünetektől való félelem vagy a depresszió.  Ezeket relaxációs tréningekkel igyekeznek feloldani a szakemberek, hiszen amíg a beteg nem tudja kontrollálni az érzéseit, addig az állapota sem fog javulni. A pszichológus szerint a testi és a mentális tünetek ugyanis mindig összefüggnek egymással.

Az előadássorozatot dr. Neményi Ildikó és dr. Kovács Ilona bemutatója zárta az ajkai kórházról. Dr. Neményi Ildikó a gyermekosztályon alkalmazott asztma-kezelésről beszélt, kifejtette a betegség kialakulásának legfőbb okait is, majd dr. Kovács Ilona a tapolcai és az ajkai kórház pulmonológiai együttműködésére utalt. Részletezte az eddig elért eredményeket és a jövőbeli tervekről is beszámolt a jelenlévőknek. A program szakmai beszélgetésekkel egybekötött állófogadással ért véget.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás