Ép testben ép lélek, családok sportoltak az óvodában

Gyermeknappal egybefűzött sportnapot tartottak a Vizikék Óvodában. Az intézményben sok éves hagyománya van a programnak – tájékoztatta lapunkat Steinbach Lászlóné óvodavezető-helyettes. Tanuszodával rendelkeznek, ezért kiemelt szerepet kap az egészséges életmódra nevelés, főképpen a mozgás. Az úszás mellett lehetőség van délutáni foglalkozásokon labdarúgás, aerobik és néptánc tanulására is. Fontosnak tartják, hogy minden kisgyerek az adottságának megfelelő mozgásformát választhassa, a legügyesebb nagycsoportosok ezt három tehetségműhelyben is megtehetik.

A sportos családok lefutották az óvodakört

Az óvoda hat vegyes csoportja vidám és kreatív játékokkal töltötte a délelőttöt. A dolgozók mellett egy édesapa is felajánlotta a segítségét, íjászatra tanította a kis harcosokat. Valamennyi kisgyermek megtalálhatta a számára érdekes tevékenységet: a türelmes kislányok száraztésztából fűztek nyakláncot, a művészlelkek festékfújás technikájával varázsoltak hajat a rajzfigurákra, az ugráló várat pedig minden csöppség igyekezett elfoglalni.

Zsankó Csaba édesapa íjászatra tanította a gyerekeket

A szülőket is bevonták a programokba, a délután folyamán együtt mozoghatott a család az óvoda tágas udvarán. Az eseményre vendégeket is hívott az intézmény. Steinbach Lászlóné köszöntője után Dorner László képviselő szólt a szülőkhöz és a pedagógusokhoz, az egészséges gyermeknevelés fontosságát hangsúlyozva.

A műsor első felében Ramasz László és Katona Boglárka mutatta be tánctudását, majd hajlékony aerobikos óvodások követték őket, Csonkáné Krützner Márta irányításával. A hagyományos óvodakör lefutása előtt Jankó Ilona sportoló vidám hangulatú bemelegítésre invitálta a jelenlévőket. Együtt futott felnőtt és gyerek, akinek csak kedve volt. Ezután vette kezdetét a küzdelem, amit a sorversenyekkel indítottak. Az óvoda csoportjai mérkőztek meg egymással, anyukákkal és apukákkal közösen. Egyéni és páros ügyességi feladatokat is megoldottak, a megszerzett pontokat a csoportok javára írták. A nap végére fergetegessé vált a hangulat a sok nevetéstől, vidámságtól. Az együttlét öröme, a részvétel fontosabb volt a győzelemnél. Ajándék nélkül egyik csapat sem ment haza, az első helyezett Sün Dorottya csoport pedig egy kupával lett gazdagabb.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás