Már azon sem csodálkozhatunk, ha napjainkban a politikai élet bizonyos szereplői a rágcsálók mértéken felüli elszaporodására koncentrálnak, és rögtönzött hasonlataikat is innen merítik, hiszen komoly elvi hadszíntér lett a kártékony emlősök titkos élete. Egyik ismerősöm, aki többek között rágcsálók (és egyéb kellemetlen élőlények) irtásából él, furgonja hátuljára a “Mérges ember” feliratot pingálta – talán innen az írásom címe is.
Érdekes momentum, ha valakinek az erkölcsi érzékét kérdőjelezik meg, vagy politikai rátermettsége válik kétségessé, kevéssé háborodik fel, mint amikor a szaporaságukról híres élőlényekhez hasonlítják emberi tulajdonságait. Természetesen a hasonlatok sokszor bántóak, annál is inkább, mert például a csatornalakó állatkák természetüknél fogva meg vannak fosztva a tiltakozás lehetőségétől, vagyis szóba hozásuk ilyen formában nem “fair”.
Azt azonban nem gondoltam volna, hogy a lassan kiüresedőben levő migránsozás és sorosozás most biológiai környezetünk egy másik területére csap át, hasonlóan mély gondolati tartalommal és szellemi színvonalon. Biztosan erre is vannak vevők. Hiszen a politikai “üzenet” árucikk, amit el kell adni. Lehetőleg széles körben megismertetve és bevetve a sulykolás módszerét, mert amit sokat emlegetünk, előbb-utóbb elhiszik az emberek.
Eszembe jut egynémely szólásmondás, mint például “mindig az haragszik, akinek nincs igaza”, meg hogy “akinek nem inge, ne vegye magára”, de hát távol vagyunk már attól, hogy a régi mondásokat emlegessük és higgyünk is – milliószor beigazolódott – igazukban. A metaforikus, többrétegű gondolatok helyett olyanoknak hiszünk, hogy “a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk”, meg hogy “lassan mondom, hogy mások is megértsék: le kell szállni arról a lóról, amelyik megdöglött.”
A “rágcsálózás” is biztosan kitart még az uniós választásokig, de hogy utána mi lesz, az megjósolhatatlan. Ez a “mérges embereken” is múlik.
Lékó Sándor
Leave a Reply