A gyors segítség életet menthet

Molcsán András állomásvezető Fotó: Györkös

Október 16-a az újraélesztés világnapja, amit immár ötödik alkalommal tartanak meg hazánkban is az Európai Újraélesztési Társaság felhívására, hogy minden érdeklődő elsajátíthassa az újraélesztés lépéseit. A kezdeményezéshez az Ajkai Mentőállomás is csatlakozott.

– Magyarországon átlagosan 25 percenként hal meg valaki hirtelen szívhalál következtében. Az önmagában elkeserítő tényt súlyosbítja, hogy feltételezések szerint kétharmaduk megmenthető lenne, amennyiben az észlelést követően az első 3-5 percben a jelen lévő laikusok megkezdenék az újraélesztést, de a többség oda sem mer menni, ha az látja, hogy valaki összeesik az utcán, mert nem tudja mi a teendő – fogalmazott kérdésünkre Molcsán András állomásvezető, aki szerint pont ezért lenne fontos, hogy a társadalom minden tagja, felnőttek és fiatalok egyaránt elsajátítsák az életmentő művelet lépéseit, hiszen így segíthetnek a leggyorsabban embertársukon bizonytalankodás nélkül.

Molcsán András Ódorné Zsuponyó Anita védőnőnek mutatja az újraélesztés lépéseit

Az állomásvezető rámutatott, hogy az újraélesztési algoritmust viszonylag rövid alatt meg lehet tanulni, a hatékony mellkasi kompressziók elsajátításával együtt, így ez lenne az egyik legalapvetőbb tudás, amivel mindenkinek rendelkeznie kellene. Ennek népszerűsítésére szolgál a világnap is, ahol lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek a gyakorlásra.

Ma délután négyig várják a látogatókat a mentőállomásra.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás