A családon belüli erőszak kényes téma, amiről senki nem beszél szívesen. Tabuként kezeljük, ezért nem meglepő, hogy sokan azzal sincsenek tisztában, mennyire gyakori. Ha mégis szóba jön, nincs ember, aki ne ítélné el a bántalmazót. Mégis megtörténik. Vajon miért nem teszünk szinte semmit, hogy ez megváltozzon?
Akivel megtörténik, vagyis aki rendszeres elszenvedője a megalázó tettnek, egyszerűen nem mer róla beszélni. Nem tud vele szembenézni, nem tudja kinek mondhatná el, kihez fordulhatna segítségért és nem látja a kiutat sem. Szégyelli magát rettenetesen a másik helyett. Az önértékelését sárba taposták már, önbizalmát elveszítette. Nem tudja mit tegyen, merre lépjen, megfélemlítik, elbizonytalanítják, ki kell találnia, hogyan tovább. Igyekszik megoldani, de a helyzete kilátástalannak tűnik. Mit tesz ilyenkor az ember? Tagadja. Titkolja. Fél. Kétségbeesik. Menekül. Ha van hova. A felnőtt ezt teszi, ha bántják. És vajon mit tud tenni egy gyerek?
Szomorú tény, hogy gyakran családtagok, rokonok követnek el egymás ellen erőszakos cselekedet. Ez többféle módon lehetséges: fizikailag, érzelmileg vagy szexuálisan. (Nem tudom melyik a legmegalázóbb és tulajdonképpen teljesen mindegy, egyiket se kelljen átélnie senkinek sem.) Téved, aki azt hiszi, hogy ez minden családnak a magánügye és nem szükséges beavatkozni.
A fizikai bántalmazást és annak módjait, eszközeit talán nem kell részletezni: fizikai sérülés okozását jelenti. Ismerünk többféle véleményt a veréssel kapcsolatban, ám időszerű lenne végre eljutni odáig, hogy semmilyen módon, formában vagy mértékben egyszerűen nem elfogadható. Ha a környezetünkben erre utalót tapasztalunk, tegyük szóvá az elkövetőnek, figyelmeztessük, hogy ezt nem teheti, ellenkező esetben értesíteni fogjuk a gyámügyet, illetve a rendőrséget. Senkinek nincs joga sem a házastársát sem a gyerekét megütni.
Az érzelmi bántalmazás az érzelmekkel való tartós vagy rendszeres visszaélést jelenti. Ez kevésbé megfogható, ezért nehéz is bizonyítani, viszont aki már átélte, tudja, hogy nehezebb kiheverni, mint a fizikai fájdalmat.
A szexuális abúzus során szexuális tevékenységre kényszerítik a sértettet, ide tartozik a pornográfia és a prostitúció is. Nem szabad elfelejteni, hogy a szexuális erőszak nem szex, hanem erőszak. A bántalmazást elkövetheti egyik felnőtt a másik ellen, a felnőtt a gyermek ellen, illetve a gyermekek egymás ellen.
Aki áldozatul esik bántalmazásnak, tudnia kell, hogy nem ő tehet róla, ezért ne hibáztassa magát. Nem felelős a másik viselkedéséért. Egyedül, támogatók nélkül, szinte lehetetlen kilépni belőle, ezért a legjobb, ha igaz barátokhoz, szakemberekhez, segítő szervezetekhez, hatóságokhoz fordul. Akinek pedig tudomására jut, legyen bátor, érezzen felelősséget, gondolja át mit tehet és cselekedjen. Ennyivel tartozunk embertársainknak.
Leave a Reply