Kanyárné Grünvald Petra közbenjárásának is köszönhető, hogy Ajkán útjára indult a Filharmónia Magyarország ifjúsági hangverseny sorozat november 20-án, amelynek természetesen a művelődési központ színházterme adott otthont. Elsőként a Talamba Ütőegyüttes szerzett egy csodás élményt a közönségnek. A fellépő zeneművészek: Grünvald László (Lacek), V. Nagy Tamás (Kopasz), Szitha Miklós (Miki), Zombor Levente (Levi).
Az együttes küldetésének tekinti az ifjú korosztály zenei tehetséggondozását, zenével való megismerkedését az ütőhangszereken keresztül. Egész évben járják az országot, hogy minél több gyereknek megmutathassák, miért is érdemes zenét tanulni, hangszeren játszani. Ajkai kötődésük is van, hiszen egyikük: Grünvald László a mai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola tanulója volt, a Zeneiskolában zongora szakon tanult. Innen indult felfelé ívelő pályája, Szombathely, Debrecen, majd Gödöllő végállomással.
Talán meglepő, de a zenetudósok szerint 4500-5000 ütőhangszer létezik a világon, ebből a zenekar egy nagyobb koncerten több százat meg szokott szólaltatni – Ajkára félszáz hangszert hoztak el, mégis körbeutazták a Földet térben és időben egyaránt.
A vidám, interaktív énekóra első színhelye mi más lett volna, mint az őskor, ahol rögtön egy nagy közös vadászatra indultak. De vajon mi lehetett az ősember első hangszere és hogyan szólaltatták meg a fadarabokat, köveket, csontokat? A kezdetek bemutatásával a talambás fiúk óriási derültséget okoztak a közönség soraiban. A mókás tanulás persze ezzel nem ért véget: Lacit, mint ajkai származású „ugandai uralkodót” komplementer (egymást kiegészítő) játékukkal szórakoztatták alattvalói – jobban mondva a zenekar többi tagja az amadinda névre hallgató különös hangszerrel.
Személyes élményeket is megosztottak a közönséggel: szeptemberben tért haza Nigériából a csapat, ahol két helyi eredeti afrikai együttestől tanulhattak. Érdekességként elmondták, hogy az afrikaiak ütőhangszereket hívnak segítségül imádkozásnál, vallási szertartásaikon, sőt a kisgyermekek altatásánál is. Így a koncerten a csemeték részt vehettek egy szertartás-doboláson, Miki pedig, mint jó „édesanya” a kalimba finoman csilingelő bizsergető, álmosító zenéjével kis híján álomba ringatta a társaságot.
Miután sikerült felébredni az andalító dallamok után, a kommunikációt is bemutatták játékos formában: két törzsfőnök Kopasz és Levi ritmusnyelven beszélgettek egymással, mókás helyzeteket teremtettek a hangutánzó szavak. Történelemleckét is kaptak a jelenlévők, ugyanis Latin- Amerikába vitt az útjuk. 1492-ben jártak, amikor Kolumbusz véletlenül felfedezte Amerikát – India helyett. A földrajzi felfedezések ideje fontos évszám a hangszerek fejlődése szempontjából is. Az indián kultúrának voltak vallási szokásaik (amíg engedték nekik) és az európaiak a saját kultúrájukat, vallásukat vitték oda, még templomokat is építettek, illetve Afrikából szállították a rabszolgákat az új meghódított területekre. Ezáltal minden kultúra összekeveredett: az őslakos indiánok, az európaiak és az Afrikából szállított rabszolgák kultúrája. Ezekből született a latin-amerikai kultúra. Prezentálásképpen Brazíliába kalauzolták el a közönségét, akik nagyon bátran hangos tapssal és énekkel kapcsolódtak a műsorba. Latin amerikai tánczenével folytatódott a koncert: a Karib-szigetekről való, leginkább hatalmas leveses kondérra emlékeztető hangszerrel gondolatban bárki homokos tengerparton találhatta magát, színes koktélokkal a kezében.
Később az 1920-as évek Amerikájába érkeztünk, amikor a dzsessz teret hódított magának. A vibrafonnal ismerkedhettek meg a gyerekek, amely leginkább a zongorához hasonlító hangszer. (A kellemes, fülbemászó dallamokra szinte érezhetően simultak ki a felnőttek idegpályái, ezt tanúsíthatom.)
A marimba hangszerrel, amely jó példája a kulturális keveredésnek, Ajka város legnagyobb blues zenekarát is sikerült mindjárt megalapítani közös munkával és máris felcsendült a „rózsafa blues”.
Megtudhattuk, hogy vallási okokból Európában az ütős hangszerek nem voltak népszerűek: a „primitív” népek hangszereiről az a hír járta, hogy az ördöggel cimborál, aki ezeken játszik. Egyedül a csengőket és a harangokat fogadták el. Kodály Zoltán Háry János művéből előadta a csapat a Bécsi harangjátékot. Majd a xilofon következett a sorban és vele együtt a Kállai kettős.
Andalúziában jártunk ezután, Dél-Európában, itt spanyol zenészekké váltak, flamenco együttest alapítottak gyorsan, akár táncra is perdülhetett volna a nézősereg, ha nem lettek volna köztük a széksorok.
Ázsiába érkeztünk. Megszólaltatták az eredeti kínai tam-tamot (ebből tényleg a kínai a legjobb). Az óceán dobot is elhozták: Hawaii szigetére utazva hallani véltük az óceán hangjait.
Egy nagy közös fotó is készült a közönségről a rendhagyó énekóra utolsó műsorszáma után, ami nem volt más, mint az együttes kukás száma. Nem tévedés, váratlanul „kukák sétáltak be” a színpad közepére, amiket a fiúk nem kíméltek és hevesen ütlegelni kezdték dobverőikkel.
Leave a Reply