Nyílt levél Dr. Nagy Zoltánhoz, a Magyar Imre Kórház főigazgatójához

Magyar Imre Kórház (Fotó: Györkös)

Tisztelt Főigazgató Úr!

A Magyar Imre Kórház főigazgatói pozícióját több mint fél éve tölti be. Bár néhány héttel a kinevezése után egyszer találkoztunk ugyan, de azóta túl hosszú idő telt el ahhoz, hogy az ajkai kórház működésében bekövetkezett változásokról ne beszéljünk.

Tekintettel arra, hogy az Ön szakmai megnyilvánulásairól ebben az időszakban nem hallottunk, csupán politikai eseményeken való részvétele jutott el hozzánk, így fennáll az az igényünk, hogy megalapozottan tájékozódjunk az intézmény életében bekövetkezett változásokról.

Az elmúlt napokban a Fidesz választókerületi elnökével együtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy nyár óta 14 új orvos és 17 új ápoló vette fel a munkát a Magyar Imre Kórházban. Ez önmagában még nem jelent semmit, hiszen a létszám szakmai összetételével kapcsolatos változásokról akkor tudunk helyes képet kapni, ha azt is megvizsgáljuk, hogy a 31 új dolgozó milyen állománycsoportban és milyen módon látja el feladatát. Kérem tájékoztasson arról, hogy a 14 orvost milyen területen és milyen jogviszony keretében alkalmazzák. Kívánatos lenne, ha mind a 14 szakember főállású – szakképzettségének megfelelő – munkaviszonyt tölthetne be a kórház állományában. Természetesen ha ebből például csak ketten főállásúak és a többiek szerződéssel látják el feladatukat, akkor ez egész más státuszt jelent. Arról az esetről nem is beszélve, ha egy szaktekintélyű főorvos főállásából való távozása után egy kezdő szakorvost alkalmaznak szerződéssel. Így nem sikerről, hanem kényszer-szülte megoldásról beszélünk.

Ahhoz, hogy valós mérleget vonhassunk az orvosok és az ápolók alkalmazásában bekövetkezett változásról az is szükséges, hogy az Ön kinevezése óta hány orvos és ápoló főállású munkaviszonya szűnt meg.

Kérdésem továbbá az is, hogy az Ön elődjének időszakához viszonyítva milyen módon és jogcímeken történtek ezek a változások a személyi állomány összetételét illetően.

Természetesen az ajkai kórház működését leginkább a szakapparátus teljesítménye határozza meg. Ilyen értelemben is érdekelne, hogy a végrehajtott változásoknak a betegellátás színvonalára milyen hatása van. Konkrétan a jellemző szakmai profilok milyen hatást gyakoroltak például a várólistákra.

A fő kérdés persze az, hogy a betegek miként látják a gyógyítás folyamatát. Volt-e elégedettség-mérés, vagy más módon történt-e visszajelzés a betegek részéről?

Nyilván a betegellátás minőségét is áthatja egyfajta hangulat. A hozzám eljuttatott információkból sajnos nem örömteli és megnyugtató közvélemény látszik kibontakozni. A kórházi alkalmazottak részéről elégedetlenséget és frusztrációt tapasztalok. Több intézkedését és megnyilvánulását megkérdőjelezik, illetőleg helytelenítik.

Tisztelt Főigazgató Úr!

Levelemmel csak jelezni kívántam Önnek, hogy a Magyar Imre Kórház működése rendkívül bonyolult és szerteágazó szempontok alapján ítélhető meg. Nem helyes kiragadni egy-egy nekünk tetsző adatot és azzal büszkélkedni, miközben a többi területen semmilyen előrelépésről nem tudunk beszámolni.

Felkérem Önt, hogy ez év márciusában adjon tájékoztatást Ajka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete előtt a Magyar Imre Kórház feladatkörébe tartozó egészségügyi szakellátás helyzetéről, annak érdekében, hogy arról városunk lakossága is reális képet kapjon.

Természetesen a kórház jelenlegi működésének objektív megítélése érdekében az egészségügyi ellátásban érintett valamennyi szereplő véleményére számítunk.

Ajka, 2018. február 12.

Tisztelettel:

Schwartz Béla polgármester

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás