Passió a kálvária alatt

Lelkes amatőrök állnak a nézők előtt, a népes közönség mégis profi előadást lát. Semmihez nem hasonlítható élmény, amikor a kálváriadombon elkezdődik az előadás, a szereplők mögött magasodik a fényárban úszó Kálvária.

A passió híre elterjedt országszerte

A magyarpolányi Passió méltán lett országos hírű. A távolról jövőknek feledhetetlen élményt nyújt, a helybelieket pedig összekovácsolja. Aki a darabban nem vállal szerepet, az is tehet a közös sikerért. A látogató jó közérzetéhez az is hozzá tartozik, hogy rendezett falukép fogadja, a székek kényelmesek, és senki nem szól azért, ha a háza elé parkol. Támogatók is jelentkeznek minden évben szép számmal. Vállalkozók, magánszemélyek, akik magukénak érzik a Passio és a hozzá kapcsolódó közösségépítést.

Az előadásban Németh Ervin, Pataki András és Katona Imre  szövegíró a XVII. századi passiót, a csíksomlyói misztériumjátékot, és a Károli Gáspár fordításában ismert  Bibliát vette alapul. Az élőzenés dalok szerzője a Kossuth-díjas Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapítója.

A jelmezeket Húros Annamária tervezte az előadáshoz. A koreográfiát Demcsák Ottó készítette. A darabban szólót énekel a helyi Daragó Gábor. Az egyetlen profi szereplő a Jézust alakító Horváth Andor színész. A kálváriadombon előadott darabban a helyi Német Nemzetiségi Dalkör, a Magyarpolány Hangja vegyeskórus, az Ajkai Pedagógus Nőikar és a Borostyán férfikórus tagjai szerepelnek, valamint a Borsos iskola gyermekkórusának egy csoportja. A karnagy Grőberné Adorján Renáta, aki kérdésünkre elmondta, hogy a  próbák már március végén elkezdődnek. A 100-120 szereplő többsége állandó, de mindig jelentkeznek újak. A programot a Magyarpolány Nemzeti Örökségéért Alapítvány, a magyarpolányi és a helyi német nemzetiségi önkormányzat szervezte.

A június elsején tartott főpróba bevételét a Szent László templom felújítására ajánlották fel. Aki a pünkösdi hétvégén nem látta az előadást, az június 9-én és 10-én valamint 16-án és 17-én még megteheti.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás