SPORTÖSSZEFOGLALÓ: Kitűnő partik az emlékversenyen – Nagyatádon remekeltek a TovaFutók

A sakkverseny díjazottai

Méltó módon, nagyszabású rendezvénnyel emlékeztek sporttársukra a II. Csaba Árpád Emlékverseny résztvevői. Remekeltek a Tovafutók Nagyatádon. Kézi tábort szerveztek gyerekeknek a Cell Kupa előtt.

Második alkalommal rendezték meg az Ajkai Bányász sakkozója, csapatvezetője és versenyszervezője emléke előtt adózó II. Csaba Árpád Emlékversenyt. A nemzetközi megmérettetésen már az előzetes jelentkezésekből számítani lehetett arra, hogy ismét magas színvonalú rendezvényre kerül sor. A magyar olimpiai sakkcsapat ezüstérmes játékosán túl több korábbi magyar válogatott játékos, ifjúsági korcsoportos világ- és Európa-bajnoki helyezett is nevezett, valamint első számú kiemeltként indult az előző év főversenyének nyertese, a magyar rapid sakkozás koronázatlan királya, Balog Imre nemzetközi nagymester is.

A rangos versenyre nevező 67 játékos között szép számmal szerepeltek az ajkai sakkcsapatok tagjai is, annak érdekében, hogy eldöntsék, ebben az évben ki nyeri el az Ajka Rapid Sakkbajnoka megtisztelő címet. A mérkőzések mindvégig izgalmasan alakultak, nyílt játékot hoztak, a legtöbb összecsapás esetében többnyire a felek csak a kijátszott partik végén nyújtottak egymásnak békejobbot. A versenyben egészen a hetedik fordulóig többszörös holtverseny alakult ki, azonban Balog Imre végül az utolsó két fordulóban elért győzelmének köszönhetően magabiztos egypontos előnnyel végzett a főverseny élén és ezzel megvédte bajnoki címét. A későbbi győztes számára a verseny fordulópontja az ötödik körben következett be, amikor is az éltáblán az ajkaiak ifjú reménységével, Egresi Mátéval játszva egy vesztett mérkőzést döntetlenre tudott menteni és ettől szárnyakat kapott, míg sajnálatos módon Máté számára ez az – egyébként nagyszerű – eredmény éppen ellenkező hatást váltott
ki. A képzeletbeli dobogó második fokára Bokros Albert nemzetközi mester, a harmadikra pedig Ruck Róbert nemzetközi nagymester állhatott.

Az Ajka Rapid Bajnoksága is igen éles küzdelmeket hozott, az első helyezett személye többször változott a verseny során. Az első fordulókat követően a tetszetős, jó és eredményes játékkal kezdő Egresi Máté (3/3 majd 5/4 pont) tűnt esélyesnek a bajnoki cím megszerzésére, azonban a már említett mérkőzés után „fonalat vesztett” és a kimerítő versengés során végül több partiban pontatlan volt, mely azt eredményezte, hogy a dobogó harmadik fokát tudta
csak elérni. Az bajnoki címet végül az igen jó hajrát bemutató (5/4,5 pont), a főversenyen is szép helyezést elérő Jakab Attila nemzetközi mester szerezte meg 6,5 ponttal, fél ponttal megelőzve a kiegyensúlyozottan játszó, a torna második részében eredményes Martini Balázs FIDE-mestert. Mindhárom helyezett az Ajkai Bányász éltáblás játékosa. Külön említést érdemel, hogy a főversenyen jól szerepelt több ajkai sakkozó is, így Mihályfi Gábor a legjobb
2000 élőpont alatti sakkozó, Gaál Zsóka a legjobb női sakkozó, míg Halászi Csaba Péter a legjobb 1600 élőpont alatti sakkozó lett. A versenyt mindvégig fokozott figyelem kísérte, sok sakkbarát jelent meg és nézte végig az izgalmas partikat, amelyeket egyébként a Magyar Sakkszövetség támogatása jóvoltából két internetes sakk-portálon is élőben követhettek az érdeklődők.

A verseny szervezői is jelesre vizsgáztak, a játékosok és kísérőik mindegyike maradéktalanul elégedett volt a verseny színvonalával, a verseny körülményeivel, így különösen a tágas és klimatizált versenyteremmel, amit a meleg nyári hétvégén a város önkormányzata biztosított a résztvevők számára. A szervezők számára külön örömet okozott, hogy a verseny mindvégig sportszerűen, magas szakmai színvonalon zajlott, így méltó tisztelgésül szolgált Csaba Árpád
emlékének.

***

Nagyatádon rendezték a Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokságot. A háromnapos fesztivál sokak számára eXtremeMan vagy IronMan néven ismert, hiszen a verseny király távja a “klasszikus” Hawaii ironman verseny, azaz 3,8 kilométer úszás 180 kilométer biciklizés és 42 kilométer futás. Ezt a rendkívül embert próbáló feladatot vitte sikerre a TovaFutók SE Triatlon Szakosztályának versenyzője Bruzsa Kata, aki sok-sok féltáv után idén vállalta a “rendes” ironmant is. Kata olyan szép eredményt futott „zöldfülűként”, hogy kategóriájában az 5. helyet érte el. A gyerekek számára rendezték az eXtremeManó futóversenyt, ahol az egyesület utánpótlás tagjaitól a lányok között Mayer Luca, a fiúk között pedig Iróczki Ambrus szerzett korosztályos első helyet.

A hölgyeknek szervezett Mosolyogj és fuss versenyen Mayerné Csonti Mónika kilencedikként ért célba. A főversenyen két ajkai váltó is indult az egyesület színeiben. Az első csapat Mayer Tamás, Palkovics Tamás, Mayerné Csonti Mónika, ifj. Palkovics Tamás, Mayer Luca, Mayer Barnabás összeállításban kategória nyolcadikként ért célba, míg az Iróczki család a kategória 17. helyét csípte meg. Ugyanitt dr. Péntek Zoltán 200 hosszot, vagyis tízezer métert úszott a Cetrend versenyen a nagyatádi medencében. A TovaFutók sportolója a szervezők határozata alapján “kardszárnyú delfin” fokozatot szerzett.

A BringAjka KSE versenyzője Hubai Tímea szintén kiemelkedő eredmény ért el a triatlon bajnokságon, hiszen a nők között 10 óra 36 perces eredménnyel második lett, míg kategóriáját meg is nyerte.

***

Nagyszerű időnek örvendhettek a Kézi Tábor résztvevői, így a gyerekek a délelőtti edzések után minden délutánt a városi strandon tölthettek. Ez alól kivétel volt a pénteki nap, a nagyjából húsztagú csapat ekkor a kislődi kalandparkba látogatott el. Galler Roland táborvezető elmondta, hogy Huszti Ambrus és Huszti Géza edzők a játékos feladatok mellett arra is hangsúlyt fektettek, hogy a játékosokat a Cell Kupa nemzetközi tornára felkészítsék. A táborzárón minden gyermek búcsúajándékot vehetett át.

Csicsics Richárd

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás