Alig hiszem, hogy a választók arra adtak felhatalmazást két kormánypárti képviselőnek, Kósa Lajosnak és Szatmáry Kristófnak – na meg a kormánypártnak úgy, ahogy van -, hogy ha csak tehetik, srófoljanak a kizsákmányolás fokán és lehetőség szerint növeljék a munkavállalók kiszolgáltatottságát, jelentősen csorbítva jogaikat. Már pedig a közkeletűen csak “rabszolgatörvénynek” nevezett parlamenti előterjesztésük most nem más, mint a családok éve alkalmából elkövetett, de éppen a családok ellen irányuló merénylet, amit magyarázni lehet, de megmagyarázni nem. Ezért döntött úgy három országos szakszervezeti konföderáció (a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, és a Munkástanácsok Országos Szövetsége), hogy tüntetést szervez december 8-ra a fővárosba.
Már a tüntetés hírére a kormányoldal képviselői az egyéni képviselői indítványban benyújtott törvénymódosító tervezetet kiegészítették azzal, hogy a munkaadó csak akkor rendelhet el 400 óra túlmunkát és növelheti a munkaidőkeretet 36 hónapra, ha erről a munkavállalókkal kollektív szerződésben megállapodik. A szakszervezeti képviselők persze igyekeznek kivédeni az egyéni zsarolás lehetőségét is, nevezetesen azt, hogy a munkaadók ott, ahol nincs kollektív szerződés valamilyen fondorlattal mégis “megállapodhassanak” a munkavállalókkal a “kommunista szombatok” önkéntes vállalásáról. Mert, hogy mennyiségileg ugyanarról az intézményről van szó, amit a munkavállalók “önként és dalolva” teljesítettek az átkosban.
Kósa olyasmit is mondott, hogy Németországban nem probléma a 400 órás munkaidőkeret, megfeledkezve arról, hogy emellé 3-4-szeres jövedelem társul és egyébként sem hasonlítható össze a “körte az almával”. Mint ahogyan most – a Fidesz “áldásos” tevékenységének hála – a nyugati demokráciák kilúgozott változatát éljük, innen is, onnan is összeszedve a liberalizmis morzsáit. Hiszen az “illiberális demokráciában” is van – betű szerint – demokrácia, csak éppen annak az ellenkezőjét jelenti a csűrés-csavarás következtében.
Egyik nyilatkozatában a MOSZ elnöke felidézte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt heti bejelentését, amely szerint “a túlórapénzek egy éven túli elszámolását sem tartja helyesnek a kormány”. Palkovics Imre szerint ezt a kijelentést nehéz lesz összeegyeztetni a tervezetben szereplő 36 hónapos munkaidőkerettel.
A november végi egyeztetésen a három országos szakszervezeti konföderáció képviselői megállapodtak abban, hogy módosítani kell a jogszabály tervezetet. Nem kicsit. A hírek szerint a szakszervezetekkel már keresik a kapcsolatot azok a társadalmi rétegek (diákok, tanárok, egészségügyi dolgozók) akik kezdenek a periféria felé sodródni és leszakadni az átlagos fizetésű középmezőnytől.
Lapzártánkkor (hétfőn este) derült ki a híradásokból, hogy a kormány mégsem lép vissza, marad a 400 órás munkaidőkeret, bár ennek elfogadásáról a munkavállalók “szabadon dönthetnek majd”, ahol nincs kollektív szerződés, ott is. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László szerint ez már más szintre helyezheti a tiltakozásokat, akár munkahelyi sztrájkokhoz is vezethet. Ha végre öntudatra ébrednek a munkavállalók.
De vegyük észre azt is, hogy ez a történet nem a kispénzűek megélhetéséről szól, hanem a gazdagok még gazdagabbá válásáról. Aki hagyja ezt, magára vessen.
Lékó Sándor
Leave a Reply