Az ajkai szülőknek mindig keményen meg kellett dolgozniuk a bányákban, gyárakban, üzemekben, hogy családjuk számára megteremtsék az anyagi biztonságot, a gyermekeiknek biztosítani tudják a tanuláshoz a feltételeket. Úgy kellett nevelni a gyerekeiket, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni, mivel az a bizonyos hátszél hiányzott többségük életéből. Ugyanakkor a világot ki kellett tárni előttük, hogy a lehetőségek tárházába bepillanthassanak.
Szabó Zoltán is egy szorgalmas család gyermekeként nevelkedett, akik mindenre nyitottak voltak. Az általános- és a középiskolát a Vörösmartyban végezte. Bevallása szerint a tanulás része nem annyira érdekelte az iskolának, mindig volt valami fontosabb számára. Nagyon jó osztálya volt, kiváló osztályközösséggel. Alsóban a japán szabadkezes harcművészetek egyike, a shotokan karate és a cselgáncs érdekelte a legjobban. De ezeken kívül járt táncolni, pingpongozni, sportlövészetre. A szülei sakkoztak, így ezt a logikai sportot is kipróbálta. Középiskola elején kezdett a színház dráma fakultációra járni. Csatlakozott a Forrás színpadhoz. Komáromi Sándorral azóta is jó barátságban van. Pataki András megrendezte a Pál utcai fiúkat 2002-ben ajkai diákokkal. Abban az előadásban ő volt Nemecsek Ernő.
– Nagyon jó gyerekkorom volt. A Petőfi utcai „narancssárga házban” laktunk, a rendelők fölött. Sok hasonló korú gyerek lakott akkoriban ott. Amikor csak tehettük, lent voltunk a ház előtt, lábtengóztunk a parkolóban, focimeccseket a betonházak között. A szüleim mindig támogattak engem és a nővéremet is abban, amit szerettünk csinálni. Nem voltunk soha semmire sem rákényszerítve. Engem a színház érdekelt, ezért az érettségi után egy évet töltöttem a zalaegerszegi színházban stúdiósként, majd felvettek a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakára. Ott a miénk volt a második évfolyam. A Színművészeti főiskola mellett ez volt a másik államilag támogatott hely, ahol felsőfokú képzést tartottak színészeknek. Mesterség tanáraim voltak Babarczy László, Znamenák István, Rusznyák Gábor, Kelemen József, Keszég László, Réthly Attila, Uray Péter, Balikó Tamás – emlékezett a kezdetekre a fiatal színész.
A főiskola elvégzése után Nyíregyházára hívta egy szerepre az akkori igazgató, Tasnádi Csaba Jászai-díjas igazgató-rendező. Közben Bodó Viktor Budapestre csábította az alakuló Szputnyik nevű társulatához. Érdekes munkában volt része, ami nagy kihívás volt számára. Elmondása szerint kívánni sem tudott volna többet az élettől akkoriban. Hét éven keresztül dolgozott a társulatnál, ahol lehetősége volt számos országba eljutni. Franciaországtól Oroszországig sok helyen vendégszerepeltek. A gráci színház volt az egyik partnerük, ahova már szinte hazajártak. Nagyon szép sikereket értek el mindenhol, amerre jártak. Az egyik gráci előadással bejutottak a berlini Theatertreffen fesztiválra, ahova mindig az évad tíz legjobb német nyelvű előadását hívják meg. Moszkvai NET fesztiválon is sikeresen szerepeltek, ott megkapták a legjobb előadás díját. Itthon viszont mindig a megélhetésért küzdöttek. A rengeteg bizonytalanság miatt Bodó Viktor úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a Szputnyik az előadásait. Jelenleg szabadúszó. Három előadásban játszik a Vígszínházban (Koldusopera, Revizor, Haramiák). Pintér Béla és Társulatánál a Fácántáncban együtt dolgozhat Pintér Bélával és Csákányi Eszterrel, amivel egy nagy álma teljesült.
Az utazgatások még mindig megmaradtak számára, mert a párja mátészalkai, ami az ország másik vége, és próbálják „igazságosan” beosztani a hazautazásokat, hogy Szalkára és Ajkára is eljussanak minél többet. A szülei, a nagymamája, a testvére és családja Ajkán laknak. Ezért, ha lehetősége van, akkor hazalátogat.
Szülei, közeli és távolabbi családja nagyon büszke rá és ahova csak tehetik, elmennek megnézni. Szabó Zoltán a kezdetben ismeretlen miliőbe hamar beilleszkedett, most már szabadúszóként szervezi a jövőjét, amely természetesen sok munkával, utánajárással jár. Hozományával, a szüleitől látott kitartással, egyre magasabb célokat tűz ki maga elé.
Cs. Bosits Évi
Leave a Reply