ÜNNEP Igazítsuk meg azt a kokárdát a mellünkön!

A kisgyermekes szülők reggel kilenckor már kézműves foglalkozásra kísérték gyermekeiket a városi ünnepség helyszínére, a Kossuth parkba, míg más felnőttek a régi temetőbe igyekeztek, ahol március 15-én hagyományosan megkoszorúzzák négy ajkai negyvennyolcas honvéd – N. Antal István, Parragh Lajos, Trsztyenszky István, Lázár Lázár – sírját. A Kossuth szobornál pedig 10 órára már több százan gyűltek össze a kellemes, bár kissé hűvös időben a Bányász fúvószenekar muzsikájának hangjai mellett az ünnepség résztvevői.

Az ünnepi beszédet Lovas Irén, a Molnár Gábor Műhely Alapítvány vezetője tartotta.

Lovas Irén

– Március 15-én mindannyian kokárdát tűzünk, Petőfi Sándor Nemzeti dalát szavaljuk, koszorút helyezünk el Kossuth Lajos szobránál, a gyerekek rendhagyó történelem órákon dramatizálják a forradalom mozzanatait, és valahogyan, megtelik a szívünk melegséggel. Melegséggel, hittel és egy olyan különleges érzéssel, ami ma már csak nyomokban fedezhető fel bennünk; ezek az elköteleződés, cselekvő-erő és bátorság – kezdte a szónok, majd így folytatta: – A forradalom könnyű sikere valószínűleg meglepte a márciusi ifjakat is, hisz a forradalom „szervezetileg” nem volt, és nem lehetett előkészítve. Petőfi maga is számolt a katonai ellenállás lehetőségével. Ezt írta március 14-én: „Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! És ha lelövöldöznek?” – kérdezte magától. De meg is válaszolta rögvest: – „Isten neki; ki várhat ennél szebb halált?”

– Ma, 2017. március 15-én, senki nem gondol arra, hogy meg kellene halnia egy szent ügyért, és ma mindannyian ismerős fogalomként tekintünk a „szabadság” elvontságára, és a „testvériségről” sem a horvátokkal, olaszokkal való egység rémlik föl.

– Most itt állunk a Kossuth szobornál, évről évre meghallgatjuk a forradalom eseményeit, tudjuk, hogy ennek a napnak köszönhetjük kokárdánkat, a Nemzeti dalt, Irinyi 12 pontját, és hogy fővárosunk Pozsony városa helyett Pest-Buda (ahogyan Széchenyi használta). A feudalizmust váltotta a polgárosodás. A közteherviselés, az örökváltság, sajtószabadság és a felelős magyar minisztérium fontosságát pedig, megértette a „diétával”, az akkori parlamenttel, Kossuth, Wesselényi és Kölcsey.

– Az elért eredmények példaértékűek és elengedhetetlenek, hiszen ma azért lehetünk itt, mert anno 1848. március 15-én a Pilvaxból elindultak a gondolkodó, a tettre kész költők, írók, és felismerték, hogy számukra egyre sürgetőbb, létérdek volt Magyarország polgári átalakítása, mert az ő jövőjük bizonytalanabb volt, mint általában az értelmiségé.

– Vajon ez a tudatosság üzen-e nekünk? Ma felismerjük-e, hogy fontos az értelem, a tanulás? Ma mivel lehet jobban boldogulni? Diplomával vagy szakmunkás bizonyítvánnyal? És hol? Itthon vagy külföldön?

– De 1848. március 15-én fontos volt az összetartás is. Vasvári így ír erről: „Magunk között pedig teremtsünk egyetértést, összeforrást, testvériséget; mert az ember csak addig kicsiny, míg egyedül van!…”

– Voltak ’48-ban radikálisok és olyan politikusok is, akik rettegtek a forradalom romboló erejétől. Vasvári Pál nagyon nem szívlelte az óvatoskodó, következményektől tartó mentalitást. Így ír erről: „Önök előtt még két gyertya áll – egyiket a nemzet tiszteletére, a másikat a bécsi kormány csitítására gyujtották meg. Kérjük önöket, oltsák el az egyiket, már hogy melyiket, tessék választani!”

– Mi, most itt, a Kossuth szobor előtt, tudjuk, hogy Kossuth kezdetben túl szélsőségesnek tartotta a Pilvax fiataljait, de később melléjük állt, és a végsőkig harcolt azért a célért, amit ott, kezdetben megfogalmaztak.

– Ma szóba állnak-e egymással az egyet nem értő pártok? Van-e ma olyan feladat, olyan cél, amiért azt mondják most, hogy: kommunikáljunk? Ma, itt, 2017-ben, van-e olyan egyirányúsított cél, amire azt mondjuk, hogy ha az egyikre mondok igent, akkor azzal a döntéssel, a másikra automatikus nemet? Ma kiknek akarunk megfelelni?

– Az osztrák császári udvar 1848 őszén döntötte el, hogy bár Magyarországon a forradalom győzött, és az uralkodó elfogadta az új törvényeket, sőt beiktatta a magyar kormányt is, mégis le fogja rombolni az eredményeket, és az országot vissza fogja kényszeríteni a forradalom előtti kiszolgáltatott és elmaradott helyzetébe. A győzelem mégis át tud fordulni veszteségbe, ahogyan Haynau mondta: „ha megelőzni nem lehet, akkor meg fogjuk büntetni!”

Már régóta tudjuk, hogy 1849. október 6-án mi történt, és előtte Világosnál, és még előtte 1849. július 31-én Segesváron Bem csapatával.

– Üzenik nekünk a márciusi ifjak, hogy a következmény eljön majd, még ha szent is a cél. Ma, itt, 2017-ben még ezt alig hisszük el… mármint, hogy majd lesz következmény, de sejtjük, hogy egyszer majd el kell fújni az egyik gyertyát, és vállalni bátran, hogy a fejlődésnek önmagunkban is van útja!

– Igazítsuk meg azt a kokárdát a mellünkön, mert talán akin ma látjuk ezt a jelképet, ő hozzánk tartozik, a mi közösségünkhöz! Kezdjük a mellettünk lévővel a toleranciát!


Az ünnepi beszéd elhangzása után a Pannon Várszínház művészei adtak ünnepi műsort. Szerkesztette és rendezte Oravecz Edit, közreműködött Szente Árpád Csaba, Szelle Dávid, Kovács Ágnes Magdolna, Keresztesi László, Lenchés Márton és Patonai Anna.

A műsor után a résztvevők elhelyezték a megemlékezés és a kegyelet virágait Kossuth Lajos szobra előtt. A város nevében Schwartz Béla polgármester, dr. Horváth József alpolgármester és dr. Jáger László címzetes főjegyző koszorúzott, majd következtek a pártok és a civil szervezetek képviselői, végül egyéni résztvevők is helyeztek el virágokat. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar előadásában. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar előadásában.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás