XIII. Kiscsőszi Pajtafesztivál – beharangozó

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület tizenharmadik alkalommal szervezi meg a pajtafesztivált. A rendezvénysorozat idején az egész település színpaddá változik, házak udvarán is zajlanak az események. A rendezvényre a tengeren túlról is érkeznek egykori magyarok leszármazottai, akik generációk óta őrzik őseik táncait, dalait.

A rendezvény július 12-én,  szerdán 20 órakor  Ferenczi György és a Rackajam koncertjével kezdődik  a Múzeumpajtában, 22 órakor táncház lesz a kocsmánál. Csütörtökön 19 órakor kiállítás nyílik Bánhelyi József, az Élő Forrás kézművesei és a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület alkotóinak munkáiból. A magyar néptánc évszázadai címmel Novák Ferenc előadása kezdődik 20 órakor a Múzeumpajtában, majd táncház lesz Cimbinél 22 órától.

Pénteken 17.30 órakor fesztiválnyitó a kocsma előtt, amelyen fellépnek a táborok résztvevői és baráti néptáncegyüttesek, utána 19 órakor a Dűvő zenekar koncertje kezdődik Gyöngyi Pajtájában. Háry – Parasztrevü Kiscsőszön Boka Gábor és a „Parasztok” közreműködésével 20 órakor kezdődik a Múzeumpajtában, a Dunántúl táncgála a Táncol-Kodo Táncegyüttes, Sopron Táncegyüttes, Gerence Néptáncegyüttes közreműködésével 21 órakor kezdődik, majd 22.30 órától táncház a kocsma előtt.

Szombaton 9 órától művész-politikus-közéleti piknik, avagy főzzünk közösen az iskolakertben, 10 órakor tejkóstoló Üveges Zsolt tehenészete előtt 11 órakor  Kiscsőszi Hétpróba játékos családi verseny vár mindenkit a legelőn. „Azt a kutya mindenit a világnak” címmel 13 órakor  interaktív előadás a kutyákról, magyar fajtákról, a felelős kutyatartásról. Előadó Mohácsy-Kisfalusi Renáta. A kocsma előtt 14 órakor kezdődik a búcsúi sütemények fesztiválja, majd a  Boróka Népdalkör előadása a Római Katolikus Templomban, a  Fláre Beás Zenekar koncertje Cimbi Diófájánál, Magdi portáján a Fajkusz Banda koncertje várja az érdeklődőket. Népiesen Európából címmel 18 órakor kezdődik Miquèu Montanaro és Baltazár Montanaro-Nagy koncertje a Múzeumpajtában. Az Eszterlánc  Zenekar koncertje 19 órakor lesz Gyöngyi Pajtájában, a Fölszállott a Páva gálaműsor Pávás szereplőkkel, mesterekkel és hagyományőrzőkkel és az Eleki Román hagyományőrző Együttes tagjaival 20 órakor kezdődik. A Helység Kalapácsa a Honvéd együttes régi tagjainak előadásában látható az Iskolakertben, majd a napot táncház zárja a kocsma előtt.

Vasárnap a  Pajta Szólótáncosa verseny 10 órakor kezdődik a Múzeumpajtában, a szentmise a római katolikus templomban Bali Tibor plébános atyával pedig 11 óra 30-kor veszi kezdetét,  vendége dr. Szerenka Miklós, a veszprémi Érsekségi Főegyházmegye általános elnöke lesz, közreműködik az ajkai Borostyán Férfikar. Mise utáni programok karikázó és verbunk a templom előtt, jó ebédhez  szól a nóta Sallai Flóriánnal és zenekarával a  kocsma előtt, Savanyú Józsi és a tizenkét bakonyi betyár előadás a kiscsőszi Hunyorgók bábcsoporttal,  előadása, a Karád táncegyüttes és muravidék táncegyüttes műsora. A fesztivált a Romungro Gipsy Band  koncertje zárja 17 órakor Cimbi diófájánál.

Programok a Pajtafesztivál alatt:

MEDIAWAVE Néprajzi & Dokumentum Filmműhely

Passport Control 41. 2017. július 13-16. Kiscsősz

Kiállítás a Barkóság népművészetéről – Barkó Kézműves Egyesület

Az ácsmesterség tudománya, eszközei – Kiállítás Vetzl Mihály ácsmester gyűjteményéből

Kézműves programok az Élő Forrás mestercsapatával július 15-16-án (Cimbi udvara)

Véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében, július 15-én, szombaton nap közben (Orvosi rendelő)

Térségi értékek vására és kiállítása értékőrzőkkel, őstermelőkkel július 15-16-án (Vásártér)

Kispirit

Július 15-én, szombaton hagyományőrző vendégeink adnak táncműsort Kispiriten, a kovácsműhely melletti téren

 

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás