Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2942 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg. Ezzel 335 főre emelkedett az elhunytak száma, 625-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 1008 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak felkészültek a tömeges megbetegedések fázisára és növelték ágykapacitásaikat. A Pesti úti idősotthon koronavírussal fertőzött lakói közül újabb 4 elhunyt, így már 38-ra emelkedett az áldozatok száma.
Továbbra is a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. Ezért a védekezés most kezdődő második szakaszában is – amikor vidéken a kijárási korlátozás helyébe új szabályok lépnek életbe – fontos az ajánlások és a szabályok betartása, az idősek és a krónikus betegek fokozott védelme.
Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért továbbra is arra kérjük az időseket, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat. Az idősotthonok ellenőrzése zajlik, az intézmények vezetőit és a fenntartókat kérjük a járványügyi intézkedések fokozott és folyamatos végrehajtására.
Elhunytak
Sorszám | Nem | Kor | Alapbetegségek |
---|---|---|---|
335 | Nő | 67 | COPD, tüdőrák |
334 | Férfi | 79 | magas vérnyomás, szívbetegség, veseelégtelenség |
333 | Nő | 79 | magas vérnyomás, cukorbetegség, érelmeszesedés |
332 | Férfi | 69 | autoimmun betegség, stroke |
331 | Nő | 92 | autoimmun betegség, átmeneti agyi keringészavar |
330 | Nő | 82 | érelmeszesedés, magas koleszterin, magas húgysavszint |
329 | Férfi | 33 | hasnyálmirigy- és májgyulladás |
328 | Nő | 79 | szívritmus zavar, demencia |
327 | Férfi | 74 | demencia, mélyvénás trombózis |
326 | Nő | 88 | iszkémiás szívbetegség, magas vérnyomás |
325 | Férfi | 52 | magas vérnyomás |
324 | Férfi | 76 | cukorbetegség, szívelégtelenség |
323 | Nő | 68 | érelmeszesedés, vastagbéldaganat, csontritkulás |
322 | Nő | 79 | magas vérnyomás, gyomortumor |
321 | Férfi | 77 | nyaki verőér szűkület, prosztatadaganat, stroke |
320 | Férfi | 74 | magas vérnyomás, érszűkület |
319 | Nő | 54 | májzsugor, vérszegénység |
318 | Férfi | 92 | érelmeszesedés |
317 | Férfi | 79 | magas vérnyomás, cukorbetegség, mélyvénás trombózis, vastagbéldaganat |
316 | Nő | 78 | májzsugor, krónikus májgyulladás, magas vérnyomás |
315 | Férfi | 69 | magas vérnyomás |
314 | Nő | 81 | magas vérnyomás, porckorong-sorvadás, vízfejűség, agysorvadás, érelmeszesedés |
313 | Férfi | 69 | prosztatarák, többszörös csontáttét, hasi nyirokcsomó áttét, krónikus veseelégtelenség, demencia, combnyaktörés |
312 | Férfi | 72 | magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség, végbéldaganat csontáttéttel |
311 | Férfi | 72 | Alzheimer-kór, idült iszkémiás szívbetegség |
310 | Nő | 86 | magas vérnyomás, időskori demencia, pitvarfibrilláció, 2-es típusú cukorbetegség, idült iszkémiás szívbetegség |
309 | Nő | 87 | méhnyálkahártya rosszindulatú daganata, magas vérnyomás, pangásos szívelégtelenség |
308 | Férfi | 76 | agyi érelmeszesedés, magas vérnyomás betegség, 2-es típusú cukorbetegség, Parkinson-kór |
307 | Férfi | 84 | cukorbetegség, magas vérnyomás, szív és keringési betegség, demencia, veseelégtelenség, vérszegénység, érelmeszesedés, agyi leépülés |
306 | Nő | 78 | krónikus pajzsmirigygyulladás, érelmeszesedés |
305 | Nő | 77 | magas vérnyomás, cukorbetegség, szív és érrendszeri betegség |
304 | Férfi | 79 | iszkémiás szívbetegség, pitvarfibrilláció, krónikus pajzsmirigygyulladás |
303 | Férfi | 90 | demencia |
302 | Férfi | 84 | magas vérnyomás, demencia |
301 | Férfi | 76 | idült légzőszervi megbetegedés, magas vérnyomás, közepes fokú aorta szűkület |
300 | Férfi | 64 | végstádiumú veseelégtelenség |
299 | Nő | 87 | combnyaktörés, pitvarfibrilláció |
298 | Nő | 80 | cukorbetegség, magas vérnyomás, krónikus veseelégtelenség |
297 | Nő | 44 | magas vérnyomás, asztma, hepatitis C |
296 | Nő | 78 | általános érelmeszesedés, magas vérnyomás |
295 | Nő | 84 | általános érelmeszesedés, magas vérnyomás |
294 | Férfi | 64 | idült légzőszervi megbetegedés, gyomorfekély |
293 | Férfi | 66 | magas vérnyomás, krónikus veseelégtelenség, vérszegénység |
292 | Nő | 76 | 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás |
291 | Nő | 84 | magas vérnyomás, demencia, sokidegbántalom |
290 | Férfi | 56 | extrém elhízás, magas vérnyomás, beszűkült vesefunkciók, jobbszívfél-elégtelenség |
289 | Férfi | 74 | magas vérnyomás, agyvérzés, alkoholizmus, pitvarfibrilláció |
288 | Nő | 96 | magas vérnyomás, idült hasnyálmirigy gyulladás, asztma, pitvarfibrilláció, gyomorfekély |
287 | Nő | 94 | krónikus veseelégtelenség, magas vérnyomás |
286 | Férfi | 83 | tüdőtágulás |
Leave a Reply