Galambos Lajosné, Katkó Mária február 17-én ünnepelte családi körben a 90. születésnapját. A szépkorú asszonyt a városvezetés is felkereste az Idősek Otthonában, hogy köszöntse a kerek évforduló alkalmából. Azóta alig telt el néhány nap, ám a néni már nem láthatja az örömteli pillanatokat idéző cikket és a közös fotót, ugyanis március 1-jén elhunyt – jelezte lapunknak Marika néni családja, akik szeretett Mamájuktól március 7-én vettek végső búcsút.
Szerkesztőségünk őszinte részvétet kíván a családnak. Mari nénitől pedig életútja felidézésével búcsúzúnk.
Katkó Mária Mándokon született 1929. február 17-én, ötödik gyermekként négy fiú után. Édesapja, Katkó Lajos iparos ember volt, géplakatos, édesanyja, Szernyi Borbála varrónő.
Korán árván maradt testvéreivel, édesapja 51 évet, édesanyja 39 évet élt. Mari nénit idősebb fiú testvérei nevelték.
Kislányként a tanulmányait Mándokon végezte, ahol a varrónői szakmát is elsajátította. 1949. február 12-én ment férjhez Galambos Lajoshoz, aki szintén mándoki születésű fiatalember volt, ő a vasútnál váltókezelőként dolgozott.
A párnak négy gyermeke született, Lajos 1950-ben, Pista 1953-ban, Sándor 1956-ban és Mária 1960-ban. Mándokról kétszer is Ajkára költöztek (1956-ban és 1960-ban) a jobb megélhetés reményében, hiszen akkoriban indult fejlődésnek a település ipara.
Mari néni a Timföldgyár mosodájában, férje pedig a vasútállomáson dolgozott. Vagonkirakodásokat gyakran vállaltak együtt, hogy legyen pénzük az építkezéshez és a gyermekeik felneveléséhez. Tenni akarásuk szorgalommal párosult, ám küzdelmes időszak volt ez a család számára. Mari nénit kimerültsége miatt komoly betegség támadta meg, amiből Matusovits Leó főorvosnak köszönhetően ugyan felgyógyult, de már nem lett olyan az egészsége, mint korábban volt.
Az asszony 1981 novemberében, 32 év házasság után váratlanul veszítette el férjét, a tragédia nagyon megviselte, de a gyermekei támogatására mindig számíthatott, sosem hagyták magára.
Mari néni ideje jórészét varrással töltötte, a ”Szolidalitás” ruhaipari szövetkezetnek bedolgozást vállalt, ahol kisgyermekruhákat kellett összeállítania, megvarrnia és összecsomagolva visszaadni. 1983-ban vonult nyugdíjba, de a varrást nem adta fel. A családnak és az ismerősöknek is szívesen készített ruhákat, az unokákat szülinapjukon, ünnepeken sajátkészítésű kis szőrme állatfigurás ajándékokkal, táskákkal lepte meg.
Nem meglepő hát, hogy a család apraja-nagyja odavolt az önzetlen nagyiért és a mama is boldogan töltötte az időt az unokák körében.
2001 évvégétől Mari néni egészségi állapota fokozatosan romlott, kórházba került. Innentől már nem tudta ellátni magát, lánya és veje vették magukhoz, ők gondoskodtak róla. Az évek teltek, 2014 decemberében azonban a család újabb nehéz döntés elé került. Szükségessé vált a szépkorú asszony felvétele az Idősek Otthonába, ugyanis egészségügyi állapota miatt már állandó felügyeletre szorult, amit gyermekei munka mellett nem tudtak biztosítani számára.
Az otthonban mindennap felváltva látogatták, ám ez a rutin sajnos megszakadt. Fáj ilyenkor a szív és úgy érzi az ember, hogy nincs gyógyír. Marad a hiány. Illetve idővel előkerülnek a szép emlékek és a félrerakott sajátkészítésű ajándékok, amelyekben Mari néni biztosan tovább él.
Leave a Reply