Sokba került a vádlottnak két név hamisítása egy hivatalos adatlapra, de ismét megúszta felfüggesztett szabadságvesztéssel.
Az ajkai bíróság előtt kellett felelni tettéért a cserszegtomaji O. R. L-nek, aki az elmúlt években többször került már a büntetés-végrehajtási intézetek árnyékába. A 25 éves alkohol- és drogfüggő fiatalembert kétszer lopásért, egyszer garázdaságért ítélték el, eddig megúszta felfüggesztett börtönbüntetésekkel.
O. R. L. 2017. november 16-ig Cserszegtomajon lakott, ám ezen a napon a háziasszony kijelentette a lakásból. (Arról nem tesz említést az ítélet, hogy lépését mivel indokolta. Vélhetően a fiatal zűrös életét elégelte meg az asszony.)
A vádlott elköltözött a házból, de ez korántsem tetszhetett neki, ezért törvényellenes lépésre szánta rá magát. Fél évvel később, tavalyelőtt tavasszal bement az ajkai járási hivatalba, ahol sajátos módon “visszajelentkezett” a tomaji házba. Az történt, hogy a fiatal a lakcímbejelentő lapra ráhamisította a házigazda, valamint az édesanyja nevét. Csakhogy ezt észrevette az ügyintéző, így a bejegyzés nem történt meg: nem került be valótlan adat a központi nyilvántartásba.
Az Ajkai Járásbíróság közokirat-hamisítás bűntettének kísérlete miatt a vádlottat jogerősen egy év két hónap börtönre ítélte, aminek a végrehajtását két évre felfüggesztette. Egyúttal kötelezték a férfit, hogy fizessen 101 ezer forintot bűnügyi költség címén.
(n. g.)
Leave a Reply