Sápi János évtizedeken keresztül meghatározó alakja volt Ajka város röplabda sportjának. Az ő életének és munkásságának emléket állítva városunk sportéletének fontos hagyománya, hogy immár ötödik alkalommal rendezte meg a Röpisuli Sportegyesület a Sápi János Röplabda Kupát.
A verseny, ami egyben az U13-as országos minibajnokság fordulója, a Kosárlabdacsarnokban zajlott március 19-én. Ebben a korosztályban 4-4 játékos van fent a pályán. Az ajkai lányok közül mindenki kapott játéklehetőséget, a szervező Magvas Istvánné a Röpisuli Sportegyesület elnöke szerint szerencsére igencsak hosszú volt a cserepad, amit az U13-as csapat edzője Szedresi Eszter ki is használt. A lányok a város különböző iskoláiban tanulnak és van egy kisdiák, aki Noszlopról jár rendszeresen az edzésekre.
A délelőtt 10 órakor kezdődő sporteseményre a házigazda Röpisuli mellett Győrből és Tatabányáról érkeztek igencsak felkészült csapatok. A résztvevők körmérkőzést játszottak, elsőként az ajkai és a győri csapat mérkőzött meg egymással, amit a hazaiak 3:0 arányban megnyertek. Majd következett a Győr -Tatabánya mérkőzés, ami alatt a Röpisuli lányai tudtak egy kicsit pihenni és átbeszélni a csapattaktikát. A harmadik mérkőzés, az Ajka -Tatabánya elleni küzdelem aztán igencsak látványosra sikerült. Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet és mindent meg is tettek ennek érdekében. A diákok rendkívül színvonalasan játszottak, bár a mérkőzés közben a pályán való kommunikáció terén van még mit fejlődniük, szép hosszú labdameneteket és nagy csatákat láthatott a szülőkből, családtagokból és a sportág iránt érdeklődőkből álló lelkes közönség.
Az eseményen jelen volt Sápiné Kovács Edit, aki szintén nagy örömmel nézte végig a mérkőzéseket és szurkolt a csapatoknak.
Az V. Sápi János Röplabda Kupát nagy csatában, az ajkai Röpisuli nyerte.
Végeredmény:
- Röpisüli SE
- Tatabányai Röplabda Sportegyesület Kék csapata.
- Uni Győr-Széchenyi Egyetem Sportegyesület
NéNo
Leave a Reply