Szent-Györgyi gála – diákok a rivaldafényben

Candy Babies kollégiumi kulturális csoport nagy sikert aratott a gálán

Hagyományos évi gálaműsorban mutatkoztak be a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium tehetséges diákjai március 21-én a Nagy László Városi Művelődési Központban. Az iskola diákjai által előadott tíz műsorszám, amelyben volt zene, tánc, dal, vers, sport, csoportos produkció, mindegyike nagy sikert aratott.

A nézőtéren többségében diáktársak és tanárok ültek, de eljöttek szülők és az iskola egykori tanulói is. Az iskolai gálát 2014 óta rendezik meg. Amit ezen az estén a színpadon láthattak, valamennyiük számára élmény marad.

Az egyik fellépő az idén Boglár Boglárka volt, aki nem szenved önbizalom hiányban. Színes egyéniségnek tartja magát, számára a rapzene egyfajta önkifejezés. Szövegeiben mindig az aktuális érzései fejeződnek ki. A gálán a Monoton című dallal szerepelt.

A tizedikes Orsós Elizabet Réka ugyancsak rutinos szavaló, színjátszó. Verseket is ír, amik közül néhány már nyomtatásban is megjelent. A rendezvényen Romhányi József: Marhalevél című költeményét adta elő.

A kilencedikes Brotscholl Adrienn a herendi Vergissmeinnicht tánccsoport oszlopos tagja. Tánca ezen az estén is nagy sikert aratott.

Gara Rebeka szintén egy Romhányi verssel készült. A kilencedikes diák – mint korosztályából oly’ sokan – már versírással is próbálkozott.

A Pápai Judo Akadémia sportolója, Szent-Györgyis diák társaival bemutatót tartott.

Farkas Janka a versenyeken, élesben is jól szerepel, formagyakorlatban országos harmadik helyezést ért el.

A kollégistákból álló Candy Babys formáció egy vidám táncos-énekes szakköri foglalkozást mutatott be.

Krisan Armand zongorázott, Kovács Dorka fuvolán adott elő egy  könnyűzenei slágert.

A program a tanárok Tanulni kell című produkciójával zárult. A gálát Bruzsa Kata és Horváthnè Treiber Ildikó tanár szervezte.

 

(ta)

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply