Az utóbbi években egyre nagyobb gondot okoz számomra a rendszerezés, a takarítás. A barátnőmmel azon szoktunk viccelődni, hogy annyira szellemi életet folytatunk, hogy mellette a rendrakás és takarítás nem más, mint időrabló, „nem szeretem” tevékenység. A valóság ezzel szemben az, hogy elvesztettük valahol út közben a türelmünket és a kitartásunkat a rendteremtésben. A praktikus dolgokhoz egyre kevesebb közünk van, úgy gondoljuk, nem az szolgálja a fejlődésünket. A káosznak azonban van egy olyan tulajdonsága is, hogy el kezd uralkodni rajtunk.
A természetvédelem híve vagyok, ezért soha ki nem dobnám a lejárt gyógyszereket (a patikákban díjmentesen átveszik – a szerk.) és a lemerült elemeket (sok áruházban és az iskolák többségében is van átvevőpont – a szerk.), nem beszélve a műanyag dobozokról és a befőttes üvegekről. Ide sorolhatnám még a papír tojástartó dobozokat, vagy a sárga kis műanyag kinder tojás kapszulákat. Újrahasznosításukra nem igazán van időm, de hiszek benne, hogy majd lesz. Így amikor már annyi összegyűlik, hogy zsúfoltság és rendetlenség van a lakásban, akkor megy a szelektívbe. Erről ennyit, tényleg sok értelme van a felhalmozásnak.
A problémák tehát itt kezdődtek. Úgy éreztem, hogy képtelen vagyok egyedül úrrá lenni a káoszon. Éveken át beletemetkeztem a munkámba és a világon annyi minden érdekelt, hogy a sokszínűség mellett nem szántam időt a rendszerezésre. (A költözésekről és a gyerekszületésekről nem is beszélve, amik szintén nem voltak túl pihentetőek az idegrendszeremnek.)
Úgy döntöttem, hogy feladom a szenvedést és az egy helyben toporgást, helyette inkább segítséget hívtam. Két barátnőt is találtam rövid idő alatt, akik szívesen vállalták velem a kihívást – úgy is mondhatnám, hogy két bátor embert. Az is hamar kiderült, hogy náluk sem sokkal kisebb a felfordulás. Megbeszéltük hát, hogy közös projektbe fogunk és kitakarítjuk mindhármunk házát.
Felállítottuk a prioritásokat, a konyhám és az étkezőm volt az első számú célpont. Alig telt bele három óra – na, jó, azért ez nem kevés idő – és máris megtelt több óriás zsák szelektív hulladékkal és viszonylagos rend lett a polcokon. Igaz, hogy eközben közelharcot vívtunk egymással, nem volt könnyű szembesülni a sok „minek kell ez, nem valami szép” vagy „miért nem kell ez, szerintem jól néz ki” kérdésnek, de megúsztuk egy-két kisebb kiabálással és kiborulással – nem kell megijedni, nálunk ez teljesen „normális”.
A lényeg, hogy közben gazdára talált a használaton kívüli, hibátlan kávéfőző, a műanyagok a szelektív konténerbe kerültek, a papírgyűjtésen is örültek nekünk, majd másnap a gyűrött ruhákkal csodát tett egy vasaló.
A rendrakó kampányunknak azonban nincs vége, készülünk a lomtalanításra és a garázsvásárt is tervezzük…
(+Tipp: Tartsuk szem előtt, hogy ami számunkra felesleges holmi, az másnak még lehet érték, vagy akár kincs is, így ne röstelljünk ajándékozni, cserélni, továbbadni, így a környezetünket is óvjuk és még örömet is szerezhetünk.. – a szerk.)
Leave a Reply