A Magyar Kupa első fordulójában a KK Ajka felnőtt férfi kézilabda csapata az NB/I. B-ben szereplő Afgrofeed ETO-SZESE ellen küzdhetett meg hazai pályán. A hétközi kupameccsre tartalékosan állt fel az Ajka, mivel öt játékosára különböző okok miatt nem számíthatott Tréki Tamás vezetőedző. Ennek ellenére bátran és szimpatikusan kezdte a mérkőzést a sok fiatallal felálló hazai csapat.
Tíz perc elteltével 4-3 volt az eredményjelzőn. A győri csapat időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, azonban ez sem zavarta meg a vendéglátót. A 20. percben 9-8-as eredménynél egy vendég támadáson belül három ajkai játékost is kiállítottak, amit ki is használt az ellenfél több góllal. A játékrész végén azonban magasabb szintre kapcsolt a házigazda, és a vezetést is visszaszerezte. Félidőre 15-14-el vonulhattak a felek.
A vendégekre jól hatott a szünet, a második játékrészben pontosabban és fegyelmezetten játszottak. A 40. percben 17-21 volt az állás. A hazai időkérés se tudta megfogni a győri gárdát, az előny állandósulni látszott. A jó iramú mérkőzésen remekül szerepelt a több játékosát nélkülöző Ajka, de ez csupán a tisztes helytálláshoz volt elég. A találkozó leggólerősebb játékosa, a 2001-es születésű ajkai Perczel Kristóf lett 7 találattal.
KK Ajka – Afgrofeed ETO-SZESE 26-33.
További eredmények:
Fiú U15: KK Ajka – Győri FKKA 23-38 (13-17)
KK Ajka – Celldömölki VSE 29-29 (16-15)
Lány U15: KK Ajka – Répcelaki SE 24-13 (13-9)
KK Ajka – Szombathelyi KKA 9-35 (3-18)
BD
Leave a Reply