A Cantabile Vegyeskar városunk egyetlen vegyeskarként működő kórusa 2014-ben alakult Szalainé Eisennágel Erika vezetésével, akinek régi álma teljesült azzal, hogy a városban a női és férfikarok mellett vegyeskar is közvetítse a műveket a zenét kedvelők felé.
Idén két meghívott további kórus részvételével szervezték a belvárosi Jézus Szíve Plébániatemplomban az adventi hangversenyt december harmadikán. A templom zsúfolásig megtelt az egyházi zenét kedvelő közönséggel.
Elsőként a Zirci Városi Vegyeskórus mutatta be műsorát. Ők hozták el a templomba Jézus születésének a hírét. Az ismert egyházi énekek után egy rendkívüli finn karácsonyi dalt adtak elő öt kisiskolás közreműködésével.
Ezután a Forrás Nőikar adott elő egy kerek karácsonyi blokkot. Műsorukban szólót énekelt dr. Lukáts András. Zongorán kísért dr. Lukáts Andrásné. A műveket betanította és vezényelte Szincsák-Lukáts Fruzsina.
Végül a Cantabile Vegyeskar mutatta be repertoárját. Műsorukban hallhatóak voltak Praetorius, Berkesi Sándor, Marc-Antonie Charpentier és Mozart művek. A vegyeskar páratlan hangzást varázsolt a templomba. Vezényelt Szalainé Eisennágel Erika.
Befejezésül a három kórus közösen előadott művekkel kívánt kellemes ünnepeket, ami elvarázsolta a hallgatóságot.
Cs.B.É.
Leave a Reply