Csinger: A cél, hogy a fiatalok is megtapasztalják és megszeressék a közösségi életet

Fotó: Futó

A nap is kisütött a Csingervölgyért Egyesület családi délutánjára. A meghirdetett kezdési időpontra már tíz család regisztrált az akadályversenyre. Örökmozgó gyerekek, szívesen játszó szülők, nagyszülők sorakoztak  az állomásoknál. Aki ugyanis a 14 állomásból legalább tíznél teljesítette a feladatot, tombolajegyet kapott, amely biztosan nyert. A közösségi ház melletti Bányászati emlékparkban az “Ajka 60” programsorozat részeként zajlott a juniális, amelyen végül közel százan vettek részt.

A feladatok az ügyességre épültek, így a kisebb gyermekek sem kerültek hátrányba a nagyokkal szemben. Volt többek között mocsárjárás, talicskázás, bottal a bóják között labdavezetés, szőnyegjárás, valamint a csapatok felnőtt tagjainak lövészet. A szervezők a feladatok megoldása után mindenkit süteménnyel és zsíros kenyérrel kínáltak, majd kihordták a több doboznyi tombolatárgyat, a szerencsés gyerekek sporteszközökkel és kreatív játékokkal gazdagodtak. A fődíjat, egy ingyenes kirándulást az egyesület nyári táborának részeként az egyik tag gyermeke, az ötödikes Tóth Virág nyerte.

Gerencsér Hilda, a településrész önkormányzati képviselője, az egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, céljuk, hogy a fiatalokkal és a gyerekekkel megtapasztaltassák a közösségi életet, kialakítsák bennük az igényt arra, hogy részesei legyenek lakóhelyük történéseinek, majd felnőttként tegyenek a környezetükért. A családok nagyobb része régóta Csingerben él és bekapcsolódott a kulturális életbe, de mindig vannak újak, akik a jó élmények hatására építő tagjai lesznek a közösségnek. Az egyesület minden évben megszervezi azokat a programokat, amelyekre nagy az érdeklődés.

A rendezvényt felkereste Schwartz Béla polgármester és Dorner László önkormányzati képviselő, akik arról érdeklődtek, hogy milyen a hegyek között fekvő Csingerben az élet. Egy parkerdőben élő család elmondta, hogy semmilyen körülmények között nem költöznének el onnan. Jó a levegő, csend van és nyugalom. Jó út vezet fel az erdőbe, gépkocsijuk van, így a közlekedés sem okoz problémát. Kislányukat reggel az édesapa viszi iskolába, majd délután az édesanya megy érte.

A megkérdezettek szerint, összetartó a közösség, az emberek segítik egymást. Gondként említették, hogy étterem ugyan van a parkerdőben, ahova akár gyalog is fel lehet sétálni, de bolt nincs a településrészen, így mindenért vagy a szomszédos Bódéra vagy a belvárosba kell utazni.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply