A magyar könnyűzene egyik legnagyobb legendájára, Balázs Fecóra emlékeztek november 18-án a Nagy László Városi Művelődési Központ színháztermében. A másfél órás előadáson Fecó több alkotói korszakából is felcsendültek szerzeményei, valamint szóló karrierje legnépszerűbb dalai is elhangzottak, mint például a Homok a szélben, az Évszakok, vagy a Kell, hogy várj.
A koncertet Gombás Endre producer álmodta meg és állította színpadra. Ezzel is tisztelegve a legendás zenész, énekes, zeneszerző emléke előtt, aki az egykori Neoton, Taurus és Korál együttesek legendás billentyűseként vált országos hírű zenésszé.
A Kossuth és Liszt díjjal kitüntetett előadóművész 69 éves korában, 2020 novemberében hunyt el, dalai azonban tovább élnek. Jellegzetes lírai zenei stílusa, énekhangjának egyedi csengése különleges színfolt a magyar könnyűzenei palettán. A néha szomorkásnak tűnő, de mégis reményekkel teli zenékhez Horváth Attila írt dalszövegeket. E nagyszerű szerzőpáros tollából származó dalok a lelkek mélyéig elérve hatottak az eltelt évtizedekben és hatnak mind a mai napig. Fecó Keresztes Ildikóval énekelt A csönd éve volt duettjük például közel 12 milliós nézettséget ért el az egyik legnépszerűbb videó megosztó oldalon.
A több blokkból álló ajkai emlékkoncert összeállításánál fontos szempont volt, hogy a dalokat eredeti hangszerelésben állítsák színpadra. Balázs Fecó 2013-ban adott egy nagy sikerű Aréna koncertet, ehhez az eredeti hangzáshoz ragaszkodott a producer. Egészen Spanyolországig kellett elutaznia például egy ugyan olyan márkájú és típusszámú billentyűért, ami pontosan megegyezik Fecó egykori kedvenc hangszerével, amit mindenhova vitt magával.
A lelkes és szép számú ajkai közönség tapssal jutalmazta az előadókat. A zenekart: Szentgyörgyi Ábel –gitár, Aradszki Zsombor –gitár, Szentgyörgyi Arnold– basszusgitár Döme Sándor-billentyűk, Paksi János– dob, Wágner Máté-szaxofon. A műsorban felléptek továbbá: Alföldi Alexandra, Danics Dóra, Dunai Júlia, Hertelendy Zénó, Lujo, Szokodi Zoltán és Tóth Dániel énekesek, közreműködött Gerencsér Fruzsina, Szokodi Krisztina.
NéNo
Fotó: Gyarmai
Leave a Reply