Már 10. éve rendezik meg középiskolások számára azt a vetélkedőt, amin az Európai Unióval kapcsolatos ismereteikről kell számot adniuk. A legutóbbi regionális döntő november 21-én zajlott Veszprémben. Tíz csapat közül második lett, így tovább jutott az országos döntőbe az ajkai Bródy Imre Gimnázium csapata.
A Europe Direct az Európai Bizottság által létrehozott és támogatott információs szolgáltatás, melynek küldetése, hogy az állampolgárokat lakóhelyükhöz közel és saját anyanyelvükön tájékoztassa európai uniós kérdésekben. Veszprémben is működik a gazdasági kamara mellett egy ilyen tájékoztató iroda, aminek egyik feladata, hogy megismertesse a fiatal korosztállyal ez Európai Unió működését, szembesítse őket azokkal a kérdésekkel és lehetőségekkel, amelyek az uniós összefogásból fakadnak. Ennek egyik legjobb és talán legnépszerűbb módja a vetélkedő, amiben a résztvevők- ezúttal a középiskolák csapatai – összemérhetik tudásukat és ismereteiket egymással.
A november 21-ei vetélkedőre a régió tíz legjobb csapata közül négy Fejér megyéből érkezett, míg hat Veszprém megyét képviselte. A nap végén a Vetési Albert Gimnázium Krakatau kitörései nevű csapata vitte a pálmát, az ő jutalmuk egy ötnapos horvátországi nyereményút lett, és természetesen utaznak december 9-én Kecskemétre, ahol a végső megmérettetésre fog sor kerülni. Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium csapata állt a képzeletbeli dobogó második fokára, az ő jutalmuk egy budapesti osztálykirándulás és ugyancsak a kecskeméti döntőn való részvételi lehetőség.
Leave a Reply