Az életben semmi nincs ingyen, mindennek meg kell fizetnünk az árát, hogy becsülni tudjuk. Ha valamit könnyedén megkapunk, nem is tudjuk nagyra értékelni. Ezért nekünk, szülőknek a felelősségünk, hogy megtanítsuk gyerekeinket lemondani egy-egy drága játékról, vagy még több csokoládéról. Persze nem sanyargatni szeretnénk a csöppségeket, hanem tanítani.
A pénz értékét fontos megismertetni a gyerekeinkkel, ezért azt is meg kell tanulniuk, hogy nem lehet mindent rögtön, első szóra megkapni. Még akkor sem, ha ezt anyagilag megengedhetnénk magunknak. A korlátokra, a határokra mindenkinek szüksége van. A nagyobbacska gyerekekkel meg lehet értetni: ez most nem megy, de gyűjtünk rá és majd megvesszük.
A „zsebpénz intézménye” kissé már elavult. Szokássá vált, hogy annyi pénzt adnak a szülők csemetéiknek, amit egy rövidebb időre, jellemzően egy hétre be tudnak osztani. Ezzel kiegészítik az iskolai menzát, vagyis leginkább ételre költik a nebulók. Ha moziba szeretnének menni a barátaikkal, vagy szükségük van új ruhára, cipőre, arra külön kérnek pénzt a szülőktől.
Az osztálypénzt a pedagógusok az előírás szerint nem szedhetik, ezért mindenhol fejtörést okoz, hogy mégis hogyan és miként gyűjtse össze az osztály az akár több napos tanulmányi kiránduláshoz és egyéb kiadásokhoz szükséges összeget. Van, ahol létezik úgynevezett „iskolapénz” is, amiből többek között a színház és hangverseny bérleteket rendezik. Amivel az osztály még kiegészítheti közös „vagyonát”, az nagyrészt az újsággyűjtésből folyik be.
Az iskolák igyekeznek élni a pályázati lehetőségekkel, illetve alapítványt hoznak létre, így az adó 1% is jelent némi segítséget. Az így befolyt összegekből térítik a diákok tanulmányi és egyéb versenyeinek költségeit, illetve gyakran könyvutalvánnyal jutalmazzák a jól teljesítő gyerekeket.
Leave a Reply