Városi rajzversenyt hirdetett az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola a közelmúltban 3-8. évfolyamos diákok részére, ahol 1-1,5 óra alatt kellett kreatívat alkotnia az ügyeskezű fiataloknak az intézményben, míg a korábbi években inkább a látvány megragadása, másolása állt a fókuszban.
A művészeti megmérettetésen szép számmal vettek részt a tanulók, akiket a felkészítő pedagógusok is elkísértek. A pályaműveket Csabai Tibor grafikusművész bírálta el, míg a versenyfeladatok összeállítását Horváth Réka, az iskola rajztanára vállalta magára. Az alkotások elkészülte után díjkiosztó ünnepség következett, ahol Ódor Erzsébet igazgató méltatta a résztvevő gyerekek alkotásait.
A díjazottak listája:
3.osztály
1.Varga Johanna -Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola
2.Reitter Zsanett-Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola
3.Takács Kata- Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola
4.osztály
1.Tóth Anita -Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola
2.Szijártó Zsófi-Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola
3.Csentei Sára – Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola
5.osztály
1.Szaháll Zoé- Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
2.Hoffmann Kristóf-Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
3.Üveges-Szabó Réka-Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Különdíj: Ferenczi Eszter-Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
6.osztály
1.Szlotta Rebeka-Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola
2.Strausz Regina -Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
3.Horváth Virág-Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola
7.osztály
1.Menyhárt Nóra- Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
2.Kamondi Olívia-Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola
3.Tatai Boglárka- Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Különdíj: Süveges Klaudia- Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola
8.osztály
1.Rádl Nikolett- Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola
2.Mód Kinga- Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola
3.Hoffmann Hanna – Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Leave a Reply