Október 1-én a KK Ajka felnőtt férfi kézilabda csapata az NB II. Észak-nyugati csoportjának 3. fordulójában a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóthoz látogatott.
A késő este megrendezett mérkőzésen nehezen vették fel a ritmust a felek, az első találatra négy percet kellett várni. Az első játékrész elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a 12. perctől nagyobb sebességre kapcsolt a KK Ajka, aminek köszönhetően elhúztak a vendéglátóktól néggyel. Egy hazai időkérés rendezte a sorokat, és egy gól volt a két csapat között pár perccel a félidő előtt, azonban John András emelt a különbségen, és 10-13-as eredménnyel mehettek pihenőre a játékosok.
A folytatásban beindult az ajkai henger és minden egyes apró lipóti hibát kegyetlenül kihasznált Tréki Tamás csapata. A jó eredményhez nagymértékben hozzájárult Baracskai teljesítménye is, hiszen remekül védte az ajkai kaput. A 45. percben 24-14 volt látható az eredményjelzőn. A végéig kitarott a lendület, és gyönyörű győzelmet aratott a KK Ajka.
Lipót SK – KK Ajka 21-36
A nagyarányú győzelemhez John András 10, Forgács Kevin pedig 6 góllal járult hozzá.
További eredmények:
Fiú, Ifjúsági: PSN ZRT Pécs – KK Ajka 31-40
Fiú, U14: ÉLES KISE – KK Ajka 25-22 (13-9)
Női NB II. Észak-nyugat: KK Ajka – SZESE Győr 25-25 (13-15)
BD
Leave a Reply