Az Apák-napját világszerte máskor ünneplik, hazánkban június harmadik vasárnapján, azaz a mai napon! Így aztán az anyák napja párja lett az apák napja, hiszen a gyerkőcöknek mindkét szülőre szükségük van. Reméljük sok család együtt tudta tölteni ezt a szép napos vasárnapot. Ennek örömére meg is osztunk veletek egy versrészletet, amit már többen ismerhettek – főképpen, ha ti is Iszkiri zenekar rajongók vagytok.
„Amikor hazajön a sok munka után,
Akkor is nevet, ha lát.
Mint a fogast a kalap és a kabát,
Úgy szeretem apát, oh-yeah,
Úgy szeretem apát!
És mikor együtt a játszótérre megyünk,
Bringával a falun át,
Mint a homokot a homokozólapát,
Úgy szeretem apát, oh-yeah,
Úgy szeretem apát!”
Leave a Reply