Búcsúzni, elengedni valakit, aki évtizedeken keresztül része volt az életünknek, mindig nehéz és fájdalmas. Még inkább így van ez olyasvalaki esetében, akivel oly mértékben és erőteljesen fonódsz össze, hogy természetesnek tűnik, hogy ez mindig így lesz és örökké tart. Aztán jön a megmásíthatatlan tény, a bizonyosság, hogy minden útnak egyszer vége szakad, aki világra jött, végül elmegy tőlünk, hatalmas űrt hagyva maga után: Fábián Lujza könyvtáros, színjátszó, rendező csendesen megpihent.
Idézzük fel tartalmas és elhivatott életét.
Ajkán született, általános és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte, az irodalom, a versmondás iránti szeretete és tisztelete gyermekkorában megmutatkozott. A győri Tanítóképző Intézetben szerzett felsőfokú képesítést, ezt követően tanított Padragkúton, a Kossuth iskolában, majd 33 éven át a Bánki iskolában, melynek neve összeforrt a legendás sikerekkel.
Nehezen foglalható össze az a sokrétű, színes tevékenység, amit iskolai munkája mellett végzett tanítványai kiteljesedéséért és városunk művészeti életéért. Segítette diákjait próza- és versmondó versenyeken, szépkiejtési versenyen, színjátszó fesztiválokon.
1974-től vezette az iskola irodalmi színpadát, s a csoport a következő évben már helikoni aranyérmet szerzett a legjelentősebb országos megmérettetésen. Hívó szavára a felnőtt színjátszók is örömmel tértek vissza a közösségbe, s a két színpad összefonódása által felejthetetlen előadások születtek Fábián Lujza irányításával.
A Jézus Krisztus szupersztár különdíjat kapott az újkori középiskolás helikoni ünnepségen, s 1994-ben a legjobb darabnak választották. Több ezren voltak részesei s őrzik gyönyörű emlékként magukban az István, a király 1996-os templomdombi bemutatóját. Városunk művészeti csoportjainak összefogásával (énekkarok, tánckarok, színjátszók) szintén óriási élményt nyújtott szereplőknek, közönségnek egyaránt a Hair bemutatója 2004. augusztus 20-án.
A magyar és a világirodalom napszámosaként óriási szakmai tudással és alázattal végezte munkáját mindenkor. Személyisége, mélységes hite, felkészültsége a lehetetlent nem ismerő akarata példa és erő mindnyájunk számára.
Tudjuk mi, itt maradók, hogy az élet megy tovább, a nap felkel és lenyugszik ezentúl is. De nélküle valóban kevesebbek lettünk! Hiányozni fog a színjátszó találkozókról (ő volt egyedüliként, aki egy háromnapos fesztivál minden egyes előadását megnézte reggeltől éjszakába nyúlóan), hiányozni fog a versmondó találkozókról, hiányozni fog az iskolából, a könyvtárból, a színházból, a kulturális programokról, hiányozni fog szeretett városából, a mindennapjainkból, hiányozni fog további életünkből. Vogel Róbert színjátszótárs, rendező versével búcsúzunk tőle:
FÁBIÁN LUJZA EMLÉKÉRE
akik utoljára maradnak
ők a kevesek
a keserves elmenők
s nem az egy
nem a vesztett én azakik utoljára maradnak
mint bontott vitorla
feszesen
a magányos égre tapadva
csak lassan válnak elakik utoljára maradnak
észrevétlen
sosem ölelve
nem is tiltanak
csendben engednek el
Nyugodj békében!
Az emlékezők nevében: Bábics Valéria
Leave a Reply