A bányásznap az összetartozás ünnepe
Ajkán a legnagyobb hagyománya a megszűnt bányászatnak van, amelyet rendezvények sora a mai napig nem feledtet, életben tart. Pedig napra pontosan 12 éve, szeptember harmadikán hagyta el az utolsó csille szén az ajkai bányát. Ám azóta is minden évben emlékezik a város az áldozatokra, a bányászokra, az egykoron volt bányászatra, amely elindította a környező kis falvak fejlődését, az iparosodást, ezzel megteremtve a várossá fejlődés alapjait.
Idén Padragkúton a bánya bejáratánál felállított emlékmű megkoszorúzásával kezdődött városunkban a rendezvénysorozat szeptember másodikán. Blaskó Sándor, a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör elnöke „jó szerencsét!” köszönéssel kezdte megemlékezését.
– Milyen régen is volt, amikor munkába járva köszöntünk így! Az idő kereke nagyot fordult azóta, már alig halljuk e szép bányászköszönést. Talán a mai napon, amikor ismét bányásznapot ünnepelünk. Olyan alkalom ez, amikor emlékezünk egy ősi szakma képviselőire, amelyben jelen van az elődök tisztelete, főhajtás mindazon társaink előtt, akik embert próbáló, a napi veszélyekkel szembenéző küzdelmei során életüket áldozták azért, hogy jobb, szebb, emberibb legyen világunk – emlékezett a nyugdíjas bányász.
A megemlékező beszéd után koszorúzási ünnepség zajlott a 2006-ban állított emlékműnél. Elsőként Schwartz Béla polgármester az önkormányzat nevében helyezte el az emlékezés virágait, majd a bányászathoz kötődő egyesületek, klubok és szervezetek koszorúztak. Ezt követően a padragkúti kultúrházban a meghívott vendégek megtekintették a Bányászati Aknamélyítő Vállalat emlékkiállítását, amelyen számtalan korabeli dokumentum, fénykép, bányászlámpa, kupa volt látható. Tóth Árpád nyugalmazott vezérigazgató a tárgyi emlékeket kiegészítve áttekintést adott a vállalat 110 éves tevékenységéről. Majd Kerekes Árpád, a Padragi Bánya nyugalmazott igazgatója idézte fel emlékeit.
Baráti beszélgetésekkel, visszaemlékezésekkel ezen a délutánon ismét felelevenítették az ajkai medencében egykoron volt bányászatot, a bányásznapok hangulatát. Tisztelegtek a nagy megbecsülésnek örvendett szakma előtt. Az ünnepség fényét emelte az Ajka-Padragkút Táncegyesület kulturális műsora. A rendezvény a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör és a Bányász Kulturális Egyesület szervező munkája által jött létre.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött, kifejezve ezzel, hogy fontosnak tartja az ágazathoz kötődő kultúra és hagyományok továbbélését – köszöntötte Gerencsér Hilda, a Csingervölgyért Egyesület elnöke a 66. Bányásznap résztvevőit a csingeri bányász emlékparkban szombat délelőtt tartott ünnepségen.
Gerencsér Hilda elmondta, az egyesület sokat tesz ezért, hogy a gyermekek és fiatalok továbbvigyék a szakmához kötődő kultúrát, többek között minden nyáron hagyományőrző tábort szerveznek. Az ott részt vett gyermekek közül ketten, Hofmann Szabina és Tavaszi Katrin vállalták, hogy az ünnepségen verset mondanak.
Horváth Károly, a Bódéért Hagyományőrző Egyesület elnöke megemlékező beszédében arról szólt, hogy a bányászat megszűnése, az utolsó ajkai bánya bezárása után 12 évvel is miért fontos, hogy megünnepeljük a bányásznapot. A bányászat, amely veszélyes, embert próbáló iparág volt, Ajka fejlődését alapozta meg. A bányászat 139 éve alatt csaknem kétszázan lelték halálukat a föld mélyén. A szakma veszélyei mindenkiben tudatosultak, ezért összetartó volt a bányásztársadalom. Az ágazatban dolgozók ma is így élnek. A föld mélyén kötött barátságokat ma is őrzik, ha kell, egymás segítségére sietnek. Horváth Károly beszédében felidézte az egykori bányásznapok hangulatát is. hozzátette: A bányásznap ma is fontos. Felhívja a figyelmet egy letűnt szakma által hordozott értékekre, az összetartozás fontosságára.
Az ünnepségen szerepelt az ajkacsingeri Borostyán férfikórus, valamint a Bányász Fúvószenekar és mazsorett csoportja.
Az emlékművön a Csingervölgyért Egyesület a Bódéért Hagyományőrző Egyesület, valamint Dorner László, csingeri kötődésű önkormányzati képviselő helyezte el a megemlékezés koszorúit.
A rendezvényt követően az egyesület tagjai megvendégelték a szereplőket.
Délután a Molnár Gábor Parkerdőben, a Bányászati Múzeum udvarán, szintén koszorúzással folytatódott a megemlékezés. A Bányász Himnusz elhangzása után a munka közben életüket vesztett bányászok emlékművénél Ajka Város Önkormányzata nevében Schwartz Béla polgármester koszorúzott, majd a bányász szakszervezetek képviselői, a bányásztelepi közösség tagjai és a városban működő bányász hagyományőrzők emlékeztek.
A Hild parkban 1984-ben felállított Bányászok szobornál tartották a város bányásznapi ünnepi megemlékezését, amelyen megjelentek a szakmához még kötődő városlakók. Az ünnepségen felsorakoztak a művészeti csoportok. A Forrás Nőikar, az Ajkacsingeri Borostyán Férfikar, a Padragi Bányász Férfikórus tagjai Szincsák-Lukáts Fruzsina és Kanyárné Grünvald Petra irányításával ünnepélyessé tették a rendezvényt.
A megemlékezésen a bányászköltő Osváth Imre Bányászjelkép című verse hangzott el Biróné Bognár Ágnes előadásában, amely a helyhez és az alkalomhoz illő volt, hiszen a szoborról íródott. Majd Blaskó Sándor, a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet és a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör elnöke mondta el ünnepi köszöntőjét.
– A bányászok azok az emberek voltak, akik a természet gigantikus erejével álltak szemben, minden pillanatban kitéve az elemi erők mindent elsöprő megállíthatatlan erejének. Ebben a küzdelemben nem volt helye a széthúzásnak, az egymásrautaltság, az egymás iránti bizalom, a szolidaritás, a szakmai tudás garancia volt arra, hogy a természeti erőkkel sikeresen vehettük fel a küzdelmet. Ez az összetartozás, a sorsközösség egyfajta hit, amit a szívünkben őrzünk – mondta egyebek közt az egykori bányász.
Az ünnepség befejezéseként a kórus hangjaira helyezték el a koszorúkat szobornál. A városvezetés részéről Schwartz Béla polgármester, a megyei közgyűlés nevében Fenyvesi Zoltán alelnök helyezte el a megemlékezés virágait. Koszorúztak a bányász szakszervezetek, a bányász művészeti csoportok, a bányász hagyományőrző csoportok, a bányásztelepi közösség és más szervezetek képviselői. A Bakonyi Bányász Hagyományőrző Alapítvány is lerótta tiszteletét az emlékműnél.
A Civil Fórum Padragkútért Egyesület szervezésében vasárnap, szeptember 4-én tartották a bányásznapi megemlékezést a Szent Borbála szobornál, a Bányász Kegyeleti Parkban.
A Jubilate Nőikar Hartinger Nándorné karnagy vezényletével emelkedetté tette az ünnepséget, majd Kovács László A vén bányász bús balladája című versét Szabóné Preininger Csilla tolmácsolásában hallották a megemlékezők.
Puskás Károly önkormányzati képviselő ünnepi beszédében elmondta, a bányásznap megfelelő alkalom arra, hogy visszatekintsünk múltunkra. Padragkút büszke lehet arra, hogy ilyen magas szinten ápolják a bányászhagyományokat. A település lakói nem felejtették el, hogy mit köszönhetnek a település szépülésében, gazdagodásában az egykori bányászatnak. Végezetül a Padragi Bánya 60 éves működéséről szólt, kihangsúlyozva a Táncsics-, a Skyp-, a Hunyadi-akna szerepét.
Az ünnepi beszédet követően a kórus hangjaira elhelyezték a megemlékezés virágait a szobornál. A város önkormányzata nevében Pad Ferenc önkormányzati képviselő, a megyei közgyűlés képviseletében Fenyvesi Zoltán alelnök koszorúzott. A Bakonyi Erőmű Zrt, a Civil Fórum Padragkútért Egyesület, a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör, a Nyugdíjas Baráti Kör, a Jó szerencsét Nyugdíjas Klub és más szervezetek képviselői is elhelyezték virágaikat a talapzatnál.
Cs.B.É. – T.A.
Leave a Reply