Zserbó, diólikőr, bejgli, aranygaluska és flódni, csak néhány olyan dolog, amihez elengedhetetlen alapanyag a dió. Sajnos az utóbbi évek szélsőséges időjárása a dióburok-fúrólégy és más károsítók annyira megtizedelik a hazai állományt, hogy ha közös erővel nem teszünk ellene semmit, rövidesen luxuscikk lesz. Egyre többen panaszkodnak arra, hogy védekezés nélkül mind kevesebb az esély arra, hogy őszre legyen diótermés. Hiába életerős gyönyörű és zöld a diófa, ha a termése már évek óta feketén potyog le. Ezért sokan csinálnak a még zöld termésből lekvárt és diólikőrt a nyár elején, mert ilyenkor még nem károsítja a dióburok-fúrólégy. De mindenképp tenni kell valamit azért, hogy ez ne folytatódjon!
Még nem késő elhelyezni a fákon a sárga ragacslapot. Ezzel az agrotechnikai védekezéssel sikeresen gyéríthetjük a hím fúrólegyek egyedszámát. Sajnos figyelembe kell venni azt is, hogy mivel a repülő rovarok számára nincs telekhatár, így, ha nem működünk együtt a szomszéddal, akkor annak a fertőzött fája miatt a mi munkánk is kárba veszhet. Ezért ha lehet, fogjunk össze és több szomszéddal együtt védekezzünk a károsítók ellen.
A dióburok-fúrólégy 2011-ben jelent meg először Magyarországon, de azóta szinte minden dióskertben megfigyelték. A fúrólégy lárvái a dió termésburka alatt fejlődnek ki. A károsítás hatására a termésburok elfeketedik, majd pépessé válik, idővel rátapad a dió csonthéjára, emiatt fogyasztásra alkalmatlanná válik. A rovar által megkárosított termés idő előtt lehullik a fáról. Az érés korai szakaszában megtámadott dió kisebb méretű lesz, csonthéján foltok láthatóak, amely minőségi romlást idéz elő. Az elmúlt hét esős majd párás időjárási körülményei kedvezőek voltak a baktériumfertőzések számára is, hiszen a vihar, jégeső sebeket ejtve az ágakon, terméseken, hajtásokon kaput nyitott a baktériumok számára.
A szakemberek szerint, ha az egészséges növény a viharok következtében sérült, akkor a sebek kezelésére réztartalmú szert kell kipermetezni, amely a baktérium-gyérítő hatása mellett, a zöld hajtások megerősítését is szolgálja.
A dió másik leggyakoribb betegségtünete a levél- vagy termésfoltosodás. Ezt sokszor még gyakorlott szakembereknek is nehéz meghatározni pontosan, mert nagyon hasonlít a fúrólégy kártételére. Figyeljük tehát a diófánkat!
Tegyünk meg mindent, hogy megmentsük a termést. Egy régi mondás úgy tartja: a diófát nem magunknak, nem is a gyerekeinknek, hanem az unokáinknak ültetjük. Ha nem figyelünk és védekezünk közösen, akkor unokáink nem csak diót nem fognak enni, hanem sokunk kedvenc karácsonyi diós bejglije is eltűnik az ünnepi asztalról.
Leave a Reply