A szentkúthoz zarándokoltak

Szent Rita szobra és kápolnája a kegyhelyen (Fotó: Tisler)

Gyalogos zarándoklat indult  a kolontári szentkút miséjére a Bánki Donát Természetbarát Egyesület szervezésében július 25-én. A Csónakázó-tó melletti szoborparktól Deés Sándor, Bakonygyepesről Áment Márton vezette a csoportot, majd a kertészetnél találkoztak, és együtt folytatták az útjukat.

Szent Rita szobrának és kápolnájának megszentelésével kezdődött a szentmise. A kegyhely  ajándékba kapott egy Szent Rita szobrot, amelynek adományokból építtettek kápolnát. A szükséges összeg rövid időn belül összegyűlt. A felajánlókat felsoroló táblán sok ajkai, bakonygyepesi és ajkarendeki névvel találkozik az olvasó.

Nagy Nándor devecseri plébániai kormányzó áldotta meg a szobrot és a kápolnát kérve egészséget, örömöt és békét mindazoknak, akik Szent Ritát követik.

A szentelés a tervezett nyár elejei időpontban a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, azért az Anna napi szentmise kezdetén  kerítettek sort rá. Sokáig évente egyszer tartottak misét a kegyhelyen, szeptember utolsó vasárnapján, fogolykiváltó Szűzanya emlékére. Jópár éve július utolsó vasárnapján is összegyűlnek a hívek, hogy a Veszprémi Főegyházmegye fővédőszentjére, Szent Annára, valamint Jézus nagyszüleire, Annára és Joachimra emlékezzenek.

Szentbeszédében Szijártó László balatonalmádi plébános elmondta, hogy Ferenc pápa július utolsó vasárnapját a nagyszülők, az idősek világnapjává tette, amit az idén ünnepelünk először. Az atya külön is köszöntötte a szentmisén részt vevő szépkorúakat. A világnap a fiatalabbakat lelkiismeret vizsgálatra kötelezi. Mennyire fordítunk figyelmet nagyszüleinkre, dédszüleinkre és a környezetünkben élő idősekre? Miért figyeljünk oda rájuk? Azért, hogy védjük az életüket, az egészségüket. Tudjanak minél tovább mellettünk lenni, példamutatásukkal erőt adni, átadni a következő generációknak a hagyományokat, amelyek évezredek óta megtartanak bennünket itt, a Kárpát-medencében.

Találkozunk olyan idősekkel, akik azt mondják, ők már semmit nem tudnak adni a világnak. Mindenki tud tenni, Isten számára nincs fölösleges ember. Ma vannak, akik úgy gondolják, csak addig hasznos valaki, amíg a gazdaságnak tud termelni. Jó, hogy Isten és a keresztények nem így látják. Ferenc pápa a körlevelében arra kéri az időseket, hogy merjenek álmodni egy szebb, igazságosabb, szolidárisabb világról, emlékezzenek a háború viszontagságaira és mindarra a megpróbáltatásra, ami ezzel járt, és imádkozzanak. Az idősek adjanak példát abból, hogy nehéz körülmények között is lehet hűségesnek lenni a hitünkhöz, a fiatalok akarjanak tanulni tőlük, merítsenek erőt az ő példájukból. Mindenki képes arra, hogy adjon a környezetében élőknek. Egy mosoly, egy biztató és meleg kézfogás hatalmas erőt adhat annak, aki kapja.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply