Remélhetőleg minden szülő egyetért abban, hogy egy kisbaba születése életünk egyik legszebb és legfontosabb eseménye. Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy gyermekáldás, és sokan gondolják úgy, hogy a gyermek Isten ajándéka. Aki már átélte, tudja, hogy semmihez sem hasonlítható az a boldogság, amikor először megpillantjuk, és a karjainkba vesszük újszülött csemeténket! Azonnal elfelejtjük a szüléssel járó fájdalmakat, és mosolyogva gyönyörködünk a kis apróságban. Én is voltam olyan szerencsés, hogy átélhettem ezt a csodálatos élményt.
A terhesség alatt azonban bőven akad többféle nehézség is, különösen akkor, ha egy nő már negyven körül vállal újra gyermeket. Félreértés ne essék, itt nem a kockázatokra gondolok! Sokkal inkább a környezet – ismerősök és ismeretlenek – hozzáállására, mely sokszor bizony nagyon bántó! Sajnos ez saját tapasztalat. Én például megdöbbentő módon, addig éreztem magam fiatalnak, amíg terhes nem lettem! Aztán kezdtem azt gondolni, hogy öreg vagyok én már ehhez, csak azért, mert mások ezt mondták. Furcsának találták többen is, hogy ha már van két nagy gyermekem, miért akarok még egy picit? Célozgattak az életkoromra, és arra, milyen bátor vagyok, hogy ennyi idősen merek gyereket vállalni, hiszen már a nagymamaságra kellene készülnöm! És ami aztán végképp nem tartozik senki másra: hányadik házasságomban is élek? Nagyon meglepődtem, szinte megbénultam az ilyen mondatoktól és kérdésektől, mert számomra kifejezetten sértőek voltak, még akkor is, ha nem annak szánták. A családom és a barátaim is érthetetlennek és felháborítónak találták ezeket a tapintatlan megjegyzéseket, reakciókat. Azt javasolták ne törődjek velük, nincs igazuk, biztosan csak irigykednek vagy rosszindulatúak. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy többségében nők voltak, akik kritizálták a döntésemet. Eleinte megviselt, hogy ebben az amúgy is érzékenyebb időszakban még bántanak is. Egy kismamának ugyanis éppen az ellenkezőjére, azaz minél több támogatásra van szüksége.
Közismert tény, hogy a gyermekszülés kitolódik, illetve egyre többen vállalnak akár negyven felett is gyermeket. Ennek ellenére meg kellett tapasztalnom, még mindig erősen tartja magát az a szemlélet, hogy fiatalon kell szülni, nem negyven évesen.
Érthető okokból elbizonytalanodtam, ezért úgy döntöttem, hogy segítséget, megerősítést kérek. Megosztottam a belém ültetett félelmeimet számomra hiteles és megbízható emberekkel. Megkérdeztem több szakember (pszichológus, védőnő), és olyan hölgyek véleményét, akik már érett, tapasztalt anyaként vállaltak újra gyermeket. Tanácsot kértem tőlük, hogyan tudnak, illetve hogyan lehet megfelelni az anyaszerepnek, a kisgyermeknevelésnek. Nagyon megnyugtató választ kaptam! Arról számolnak be ugyanis ezek az anyák, hogy sokkal rugalmasabbak és türelmesebbek, mint fiatalabb korukban! Előjönnek a már megszerzett tapasztalatok, ez pedig megkönnyíti a gyermekükkel való bánásmódot! Így örömtelivé, élvezetessé válik számukra a gyermeknevelés! Ezt én is mind igazolni tudom, mert az élet bebizonyította számomra.
Mindenkit arra tudok bíztatni, hogy vágjon bele bátran, ne törődjön a kételkedőkkel! Nem tudunk megfelelni az összes elvárásnak. Inkább azt döntsük el, hogy nekünk mi a fontos.
A legtöbb nő életét végigkíséri az anyaság és a gyermek utáni vágy. Az anyai ösztön soha el nem múlik, soha el nem tűnik! Mi nők folyton anyáskodni, gondoskodni akarunk! Elgyengülünk, ha meglátunk egy újszülött babát, szeretnénk újra és újra átélni az anyaság örömeit és fájdalmait! Mivel mindannyian tudjuk, hogy ez lehetetlen, irigykedve nézzük azokat, akik ezt még átélhetik. Ne az irigységre összpontosítsunk! Könnyű a másikat elítélni, bírálni, minősíteni! Örüljünk inkább mások boldogságának! Attól mindenki jobban fogja magát érezni.
Rücker Éva
Leave a Reply