Honnan erednek a székely népmesék? Hát a mesebölcsőből, tudtuk meg Csernik Szende mesemondótól október 16-án délelőtt a magyarpolányi Pajtaszínházban, ahol óvodások és kisiskolások találkozhattak a sepsiszentgyörgyi lábbábossal.
Bizony, nem tévedés, Szende a lábára húzza a bábokat, miközben szavai nyomán megelevenedik az egész mese, kerek erdővel, házikóval, melyeket a szoknyájára varrt. Így lesz teljes egész egy történet, melynek egyedüli előadóként ő a mesélője, a fő-és mellékszereplője is, miközben lábain életre kel a kisegér, a béka, és még egy kolbász is szerepet kap a nagy hajcihőben. A jelenleg Magyarországon élő Csernik Szende ízes székely beszédével és a lábára húzott bábok életre keltésével varázsolja el közönségét, miközben a székely nyelvjárás tájszavaival is megismerteti hallgatóságát.
„Lábra állítottam a székely népmeséket, hogy járjam velük az országot, világot”- mondta Szende arra a kérdésre, hogy miért lábbábokat használ. Amúgy ennek van egy prózai oka is, amikor felolvasta a meséket a kezében tartotta a könyvet, de a szereplőket szerette volna valamilyen módon megjeleníteni. Jött az ötlet, a zoknibábot sokan a kezükre húzzák, ő a helyére, a lábára húzza. Így amikor már a könyv sem kellett, a kezével még többet tudott az előadáshoz hozzátenni, sok népi eszköz került elő a mesék kapcsán, és egy egész fazék leves is elkészült a mese alatt. A gyerekek megtudták mire való a laskasiritő (sodrófa), mi a pityóka (burgonya), és mennyi murok (sárgarépa) vagy fuszulyka (bab) kell a levesbe.
„A bábok összenőttek a meséléssel, úgy belefonódtak, hogy egymás nélkül árván maradnának. Kicsit úgy érzem, hogy két felem van, a bábos és a mesemondó. E kettő egyet alkot bennem.”-vallja Szende. Arra a kérdésre, hogy mi alapján választ mesét, azt mondta, hogy a mesék választják őt. Az erdélyi mesevilágban nőtt fel, ahol a nagyszülők sokat mesélnek, énekelnek az unokáknak, így ezek a történetek a vérévé váltak. Ezek kapcsán tud beszélni a csihány (csalán) csípte talpáról, a rétek virágairól, a tarka pillangókról, a madarak hangjáról, az őzek lépteiről, a bárányok csengőről, a tehenek kolompjairól, a viharok erejéről, a tisztások csendjéről, a felhők járásáról, a csodálatos erdélyi tájról, mely megjelenik a meséiben. „A gyerekek még nyitottak a csodára”-mondta Szende az előadás végén. Mi, akik a gyerekekkel együtt megigézve hallgattuk őt, remélem, még mi felnőttek is nyitottak vagyunk. Vagy legalább ismerjük fel, ha találkozunk vele.
V.H.A.
Leave a Reply