– Hogy’ telt a nyarad? – kérdezi egy ismerősöm. Felkapom a fejemet: tényleg? Vége a nyárnak? A naptár szerint igen, jócskán benne járunk a szeptemberben, az első “emberes” hónapban, ami már ugye a közelgő ősz legbiztosabb jele. A hónap végén hagyományosan behajtják a legelőről a marhákat (hol van az már?) készülődnek a szüretre a szőlősgazdák (többen már le is szüreteltek) és elkezdődnek az őszi tárlatok.
Talán a közbeszúrt megjegyzésekből is kitűnik, hogy lassan, de biztosan átalakul a világunk, új kihívások elé nézünk és ezt gondolkodásunkkal is követni kell. Reagálnunk kell a körülöttünk zajló eseményekre és – ha más megoldás nincs – alkalmazkodni kell hozzájuk. Mélyebbre kell ásni a vízelvezető árkokat és gyakrabban kell tisztítani őket. Újra át kell nézni az egyre csak öregedő tetőszigeteléseket, mert a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék egyre gyakoribbnak tűnik. Hozzá kell szoknunk, hogy egyre több jó szakember hagy itt bennünket, hogy nyugaton próbáljon szerencsét.
Lassan kezdünk felnézni azokra, akik az új körülmények között is megállják a helyüket, találnak megbízható, jól képzett munkatársakat és ügyesen menedzselik vállalkozásukat. Sajnos a szűkülő választék a hétköznapi ember számára azt is jelenti, hogy egyre többet kell várni a legapróbb javításokra is.
Talán az esős, nedves ősz miatt, de egyre gyorsabban romlik alkotmánnyal védett nemzeti valutánk és erodálódik országunk imázsa. De ne keseregjünk, hiszen vannak pozitív változások is, amik meghatározzák mindennapjainkat.
Például jól működnek a mikroközösségek, a sportolók, a nyugdíjasok, a művészek és a civil kulturális szerveződések. Egyre többször hallatnak magukról és egy városi rendezvényen például ezrek szórakoznak. Talán ez a jövő útja. Az egymás felé (nem befelé!) fordulás, a másik jobb megértése és elfogadása. Mit nekünk klímaváltozás, vagy politikai csetepaté!
Csak azért is jól érezzük magunkat!
Leave a Reply