A legutóbbi Márton-napi „hepaj” óta minden csendes a csékúti szőlőhegyen. A legközelebbi nagy esemény karácsony környékén lesz, amikor eljön a borfejtések ideje. Mindezt Mészáros Lászlótól, a Csékúti Hegyért Egyesület elnökétől tudtuk meg, aki azt is elmondta nekünk, hogy egyesülete éppen egy év múlva, november 18-án lesz 25 éves.
Az év jól indult a szőlőtermesztők szempontjából, de azonnal meg kell jegyeznünk, hogy a gyümölcsfák szemszögéből viszont nem volt kedvező a késői fagyokkal jelentkező időjárás.
A nyár folyamán gombás fertőzések – lisztharmat, peronoszpóra – formájában aztán a szőlővel foglalatoskodók nyakába is beleszakadt a baj, alig győztek védekezni a természet csapásai ellen.
Sajnos a negatív jelenségek az emberi viszonyokat sem hagyták érintetlenül. Emlékezetes – mi is beszámoltunk róla annyak idején -, hogy volt egy (két?) személy, aki abban lelte örömét, hogy hangosan börrögő fűnyírójával borsot törjön a szokásos program, az Egy nap hegynap résztvevőinek orra alá. Az idén fordult elő először – reméljük utoljára – az is, hogy megdézsmálták a rendezvényre kölcsönzött bútorokat, sörpadokat. A tolvajok nem nagy értéket vittek el – valószínűleg nem is haszonszerzés céljából követték el tettüket. Reménykedjünk, hogy ha ideát a rendőrség nem is, odaát a Jóisten majd ellátja a bajukat.
Jó példát is említett Mészáros László, aki az alapító elnök, Horváth István után, már tizennégy éve tölti be ezt a tisztséget. A hegyen élők összefogásával és jelentős városi hozzájárulással sikerült egy már-már járhatatlan utat felújítani. Kellett hozzá az egyesület pénz tartaléka és némi jószándék a szőlőben birtokkal rendelkezők részéről. Szerencsére ez utóbbiból sem volt hiány.
Megosztotta azonban a helyieket a pályázati pénzből épült vadkerítés, ami állítólag épülhetett volna máshová is, de ez újabb problémákat – például kisajátítási procedúra – vetett volna fel.
Szerencsére ma már nem csak rendes, de pártoló tagjai is vannak az egyesületnek, de – és itt jön a szomorú rész – vannak, akik visszaélnek azzal, hogy a civil szervezet nem hajthatja be adók módjára a tagdíjat (évente 3000 forintot!) és inkább csak használják a felújított utak és a vadkerítés előnyeit, de „életüket és vérüket” nem adják érte. Kicsinyes magatartás, de hát gyarló az emberi faj, sok hibája van még emellett is…
Az is a valósághoz tartozik, hogy lassan kicserélődik a hegy népe. Aki megöregszik, vagy végleg leteszi a metszőollót, annak helyére mindenféle és mindenfelől új emberek érkeznek, akiknek már nem annyira szívügye a szőlő, szívesebben nyírnak füvet, vagy csapkodnak fejbe vakondokat szívlapáttal, ahelyett, hogy cipelnék a háti permetezőt.
Változnak a szokások, a szokásos programok is. Megszűntek például a Márton-napi borbírálatok. Az évek során, a korábbi borítész őszinte szavai nyomán az is elkezdett jó bort készíteni, aki kezdetben megsértődött a kritikák miatt. De hát a borbírálót – Zabó Pétert -is messzebb fújta a bakonyi szél, ma már saját badacsonyi borászatában tevékenykedik, nehézségekbe ütközik az időpontok egyeztetése.
A múltról szólva az elnök elmondta azt is, hogy a szőlőkultúrát még a XVIII. században ide érkezett német telepesek honosították meg, akiknek gondjuk volt a csapadékvíz elvezetésének megoldására is. Akkoriban a bornak kiemelkedő szerepe volt, sokan itták a nem túl egészséges ivóvíz helyett is. Az már legújabb kori szokás, hogy a gazdák a csapadékszegény évek alatt elhanyagolják a vízelvezető árkok karbantartását és csak akkor kapnak a fejükhöz, ha megindul az áldás odafentről… Állandó gondot jelent, hogy a vízelvezetést is a nagy nehezen karbantartott utak oldják meg.
A nehézségek ellenére az egyesületnél nem terveznek tagdíjemelést, azt tartanák kívánatosnak, ha ezt az összeget többen fizetnék. Ha valaki támogatni szeretné az egyesületet, biztosan megtalálja a módját annak, hogy ezt megtegye – ahelyett, hogy elfordítaná a fejét, vagy lázas semmittevésbe kezdene, ha meghallja az elnök kismotorjának berregését. Újabb emberi gyengeség, ami szigetszerűen jelentkezik a hegyen egyes tulajdonosi körökben. Persze szerencsére vannak többen is olyanok, akiknek tavasszal az az első, hogy befizessék a tagdíjat.
Mészáros László nem lát gondokat abban, hogy lassan átalakul a csékúti szőlőhegy. Az érkező fiatalok komfortosítanak, szalonnasütőt építenek, gyümölcsfákat ültetnek az elöregedett szőlőtőkék helyére. A bor, a borászkodás is kezd háttérbe szorulni. De nézzük a dolgok jobbik felét: talán ez a folyamat is hozzájárul a hegy további életéhez és nem fogynak el az egyesület támogatói.
L. S.
Leave a Reply