Nemzetközi karateversenyt rendeztek október 16-án Szombathelyen az Aréna Savaria-ban. A Goju kupán 10 ország 27 csapata (magyar, német, lengyel, osztrák, szlovák, szerb, román, olasz, arab emirátusi, indiai) 280 versenyzője vett részt. Az ajkai Sun-Dome Sportegyesület tizenöt karatékája indult ezen a fontos megmérettetésen. A versenyzők közül többen még csak egy éve űzik ezt a sportot, ami amellett, hogy fejleszti a fizikai állóképességet, fegyelemre, figyelemre, összpontosításra neveli a sportolókat és arra, hogy tiszteljék az ellenfelet. Az ajkai egyesület legfiatalabb versenyzői immár második alkalommal próbálhatták ki magukat szivacskumitében, ami a valódi versenyküzdelem előtti ráhangoló versenyszám. A sportolók egy speciális mellényt viselnek, amikre az ellenfélnek öntapadós szivacskockákat kell rárakni. A küzdelemben tilos az ütés, szigorúan csak az érintés engedélyezett, csak testre, mellkas és has magasságában.
Évenkénti bontásban külön versenyeztek a fiúk és a lányok, akik így tanulhatják meg a küzdelem alapjait. Az edzők: Takács Helga, Takács András és ifj. Takács Miklós alaposan felkészítették növendékeiket, akik a komoly nemzetközi mezőnyben nagyon szép eredményeket értek el. Ez a versenylehetőség kiváló gyakorlásnak bizonyult a következő WKF Diákolimpiára és a firenzei Európa Bajnokságra. Izgalmas, sok pontos mérkőzéseket vívtak a Sun-Dome sportolói, melynek eredményeképp mindenki fényes érmekkel gazdagodva zárhatta a versenyt!
A mérleg: 15 versenyző, 15 érem. Négy arany, öt ezüst, hat bronz!
Arany érmesek:
Schreithofer Boróka
Horváth Árpád
Erdélyi Virág
Somogyi Bence
Ezüst érmesek:
Gubicza Tamara
Szilvási Levente
Kovács Nimród
Szlotta Blanka
Rózsavölgyi Pál
Bronz érmesek:
Straub Nóra
Schreithofer Virág
Nagy Lilla
Horváth Márton
Keller Boldizsár
Rózsavölgyi Patrik
Leave a Reply