A köznyelv pedofiloknak nevezi azokat az embereket, akik szexuális visszaélést követnek el gyermekek ellen. Ezzel szemben ezeket a bűncselekményeket jellemzően nem a pedofil hajlamúak követik el, őket a pszichiátria kezeli. A szakirodalom szerint a pedofil bűncselekményeket elkövetők egy része az úgynevezett szituációs elkövetők, akiknek helyzetük vagy foglalkozásuk okán alkalmuk van a gyermekek közelébe kerülni. A vétkesek másik részéhez azok tartoznak, akik erőszakos bűncselekményt követnek el nem csupán felnőttek, hanem akár kiskorúak ellen is. Írásunk középpontjában ezúttal az egyházi szexuális abúzus áll, amit egy újonnan megjelent, komoly szakértelemről tanúskodó kötet segítségével mutatunk be.
Dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus „Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban” című könyve tudományos igénnyel foglalkozik a témával, melynek feldolgozása, hazánkban még „gyerekcipőben” jár. Az erőteljesen tabu témának számító jelenség nagyon is létezik, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint azoknak az áldozatoknak a vallomásai, akik a könyvben szerepelnek.
A katolikus egyház tagjai által gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények rögtön a „Spotlight – Egy nyomozás részletei” című amerikai filmet juttatják eszembe, melyben a Boston Globe oknyomozó újságírói számtalan interjút készítenek a már felnőtt áldozatokkal, akiket gyermekkorukban papok molesztáltak. Rendkívül szomorú, hogy egy életen át súlyos terheket hordoznak ezek a túlélők – már ha lehet őket túlélőknek nevezni, mert az elszenvedett trauma megöli lelkük egy szeletét. Gondolhatunk ugyanakkor Pető Attilára is, aki szexuális zaklatás áldozata volt kamaszként – a fiatalember 2016-ban fordult először a sajtó nyilvánossága felé, mivel úgy érezte, az egyház részéről nem kapott segítséget.
Próbáljuk meg beleképzelni magunkat egy kiskamasz helyzetébe, aki hátrányos helyzetű, kirekesztettséget él meg a társai részéről. Ezzel szemben van valaki, adott esetben egy pap, aki törődik vele, ápolja a lelkét, akiben megbízik és felnéz rá. Ez a példakép egyszer csak olyasmit tesz vele Isten nevében, amiről érzi, hogy nagyon nem helyénvaló, de mégsem mer nemet mondani. Annyira szégyelli a történteket, hogy fél bárkinek elmondani, és ha mégis megteszi, nem hisznek neki. Úgy érzi, magára maradt.
Dr. Perintfalvi Rita könyve remélhetőleg a segítségére lesz a szexuálisan bántalmazott gyerekeknek, serdülőknek, illetve a hasonló traumát átélt áldozatoknak és elindul az a folyamat hazánkban is, ami a körülöttünk lévő országokban néhány évtizede már elkezdődött. Itt az ideje a változásnak a katolikus egyházban is.
Az említett könyv szerzője a teológiai tudományok doktora a Grazi Egyetemen, akinek munkája részben a téma alapos elemzéséből, részben az áldozatokkal készült interjúkból áll össze. Egyedisége abban is rejlik, hogy hazánkban elsőként íródott ez a hiánypótló mű, még nemzetközi szinten is ritka, hogy ennyi áldozat történet szerepel benne. Ennyire még talán senki sem merült el a „mélyvízben”.
A könyv megírásának előzményére vonatkozóan fontos megemlíteni az író missziójának motivációját. Ferenc pápa 2019-ben összehívta a vatikáni csúcstalálkozót, melynek fontos témája a szexuális ügyekkel való szembenézés volt – vagyis ne csupán elméleti szinten működjön a zéró tolerancia a szexuális visszaélésekkel az egyházban, hanem tettekben is nyilvánuljon meg ez a fajta elköteleződés. A magyar püspöki kar vezetője, Veres András püspök képviselte országunkat, akit hazatérése után meg is keresett a sajtó azzal a céllal, hogy nyújtson tájékoztatást a témáról. Válaszában elmondta, hogy mindössze tizenegynéhány esetről van tudomása, de sem az ügyeket sem az áldozatokat nem ismeri.
A könyv szerzője ezen megdöbbent, hiszen Ferenc pápa szeretettel, nyitottan és megértéssel fordul az áldozatok felé, odafigyel rájuk, míg a magyar püspök nem találkozott velük soha személyesen. Egyrészt érzéketlenségnek, másrészt politikai stratégiának tűnt a teológus számára, ami nem nyerte el a szimpátiáját. Szerinte az egyház kommunikációjában van politikai akarat is. Az ilyen és hasonló kényes ügyek, mint a szexuális visszaélés, nyilván az egyház jó hírnevét rombolja, ezért nagyon meggondolja, hogy kifelé mit mond el. Ez a többi országban is így volt, amíg a nagyobb botrányok ki nem kényszerítették a tisztulást – vagyis ezt soha nem az egyház kezdeményezte, inkább a társadalmi nyomás következménye volt. Ez ugyanis nem egyházi belügy, hanem társadalmi szintű probléma, amiről célszerű beszélni amiatt, hogy megszűnjön.
Az áldozatokkal fontos törődni, mivel nagyon komoly traumán esnek át (vannak, akik öngyilkosságot is elkövetnek emiatt). A magyar jogrendnek egy sajátossága, hogy nálunk nincs feljelentési kötelezettsége az egyháznak, vagyis az egyházon belül „elítélhetik” a papot, de nem biztos, hogy világi bíróságon is tárgyalni fogják az ügyet. Emiatt, amikor benyújtották a pedofil ellenes törvényjavaslatot, dr. Perintfalvi Rita javaslatot tett annak törvénybe iktatására, hogy az egyháznak is legyen feljelentési kötelezettsége.
Felmerülhet kérdésként, hogy vajon az áldozatok, illetve a kiskorúak szülei miért nem tettek feljelentést a rendőrségen, hiszen valószínűleg lett volna erre lehetőségük. A szakember szerint ez sok esetben az egyház kommunikációja miatt nem történt meg, ugyanis megkérték erre a szülőket – mivel a papot már úgyis „megbüntették” a szülők pedig az egyházat „lejáratnák” egy feljelentéssel. Az áldozatok pedig pszichésen megtört állapotba kerültek, emiatt hosszú ideig, akár évekig, évtizedekig sem tudtak arról beszélni, ami történt velük…
Az egyháznak óriási, spirituális hatalma van. A serdülő is azért engedelmes, mert ő jó akar lenni Isten szemében – ezért megteszi, amit kérnek tőle. A hívő ember szereti az egyházát, érzelmileg kötődik hozzá – és éppen ezzel élnek vissza némelyek. Ferenc pápa ezért nagyon szorgalmazza, hogy legyenek világi feljelentések és az egyház álljon oda a gyerekek, illetve a szülők mellé.
A kötet szerzője szerint másképpen kellene gondolkodni a szexualitásról az egyházon belül: a cölibátusról, illetve a nők szexualitásáról. (Az áldozatok között vannak serdülő lányok, de fiatal nők is.) A klasszikus egyházi gondolkodás a nőt másodrangúnak tekinti, kontrollálja a szexualitásán, a biológiáján keresztül. A katolikus egyházban még mindig nincs engedélyezve hivatalosan a fogamzásgátlás – teste márpedig mindenkinek van, ezért a nőnek nem nagyon marad más társadalmi tere, mint hogy gyerekeket szüljön.
A könyv arról is lerántja a leplet, hogyan beszél az egyház a szexualitásról „kifelé” és mi van „bent” valójában. Tárgyalja az elkövető és az áldozat közötti dinamikát, illetve a profin felépített manipuláció szakaszait, a hosszadalmas folyamatot, ami felépíti azt a csapdahelyzetet, amiből szinte lehetetlen menekülni.
A könyvben szereplő áldozatok ügyeit a szerző átbeszélte egy büntetőjogásszal, de feljelentéseket sajnos már nem tudtak tenni elévülés miatt. (A törvény néhány éve változott, vagyis az újabb ügyek már nem évülnek el öt év után.) A szexuális visszaélést elszenvedettek számára talán vigasztaló, hogy összeállt egy csapat pszichológusokból és jogászokból, akikhez – a könyv szerzőjén keresztül – segítségért fordulhatnak.
Az áldozatok segítségével lehet megtisztítani, ha úgy tetszik megmenteni az egyházat, illetve annak hitelességét. Ez a könyv pedig legyen visszatartó erő az elkövetők számára, mert valami elindult és lesz még folytatása.
(A könyv a Pesti Kalligram Kiadó Kft. gondozásában jelent meg, június 10-től az interneten is rendelhető.)
Leave a Reply