„A világ egy könyv és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.” Szent Ágoston filozófus már Krisztus után a negyedik században felismerte, hogy az utazás mennyire fontos az ember életében. Kinyitja a kapukat, amelyek mögött újabb és újabb kapuk várnak arra, hogy átsétáljunk rajta és megismerjük, megtapasztaljuk, hogy mit rejtenek.
Dukán József geológus és Reisinger Mária óvónő bizony már jó néhány kaput maguk mögött hagytak az évtizedek alatt. A hetvenes évek végén a túrázás kapcsán találkoztak egy Mag Éva vezette tanfolyamon. Egy évnyi ismeretség után házasságot kötöttek, amelynek gyümölcse két fiúgyermek lett. Bejárták Európa nagy részét, de hűek maradtak Magyarországhoz is, hiszen egyesületi kereteken belül és külön is a túrázás töltötte ki szabadidejük terjedelmes részét. Különböző kirándulásokon túl a Kék túra szinte teljes útvonalát bejárták. Közben Dukán József a végzettsége révén mindig valami pluszt is adott a csoportoknak, hiszen a földtörténeti korok, a kőzetek és az ásványok világában szerzett ismereteit alkalmanként megosztotta túrázó társaival.
Beszélgetésünk apropóját vietnámi utazásuk adta. Az ELTE TTK hallgatójaként, a Bolyai János kollégiumban lakott, ahol La Van Nguyen vietnámi fizikus hallgató volt a szobatársa. Kapcsolatukat felfrissítve több, mint 40 év után újra találkoztak, de most a Dukán család látogatott a Távol-Keletre. A nagy utazás élményeit osztotta meg velünk a házaspár.
– Miért pont most látogattatok el a távoli országba?
– Fiaink, Gergely és Dániel gyakran hallottak a vietnámi barátomról, akit a hetvenes évek óta nem láttam, de szerettem volna vele találkozni. 40 éves kapcsolatunkat kívánták emlékezetessé tenni egy ajándékkuponnal, amelyet erre az utazásra használtunk fel. Mivel Vietnámról sokat hallottam a diáktársamtól, mindig is érdekelt a történelme, a kultúrája és a természet adta kincsei. Felnőtt gyermekeink is hasonló érdeklődésűek és angol nyelvismeretük nagyon jó, ezért családi utazást szerveztek nekünk a 9000 kilométerre lévő országba.
– Mondjuk el azoknak, akik hasonló terveket dédelgetnek, hogy hogyan szerveztétek meg az utazást?
– Utazási irodával bizony a legegyszerűbb, de mi a nehezebb, de sokkal tartalmasabb saját szervezést választottuk. Négy hónapot vett igénybe az előkészítés. A gyerekek kiválasztották a legalkalmasabb időpontot és a főbb úti célokat. Csak az első és az utolsó napok szállásait foglalták le. Ott már elég volt az angol nyelvismeret és egy mobiltelefon. Azért, hogy az ott tartózkodás ideje alatt ne érjen bennünket meglepetés, időben tájékozódtunk az ottani árakról, időjárásról.
– Milyen látványosságokat néztetek meg?
– Főként azokat a nevezetességeket választottuk ki, amelyekkel fémjelezni szokták Vietnámot, de váratlan szépségek is feküdtek a lábaink előtt. A nyolc vietnámi Világörökség közül hatot láttunk. A vietnámi kultúra gyöngyszemét Hue császárvárost, Hanoi császári erődközpont Thang Long részét, a Ha Long-öböl csodás sziklaszirtjeit, az ősi hangulatot idéző Hoi An városát – Vietnám Velencéjét, My Son romvárosát és a Trang An kultúrtáj Tam Coc részét. A két meghatározó nagyvárost, Hanoit és Ho Chi Minh-várost (Saigon) is bejártuk, amelyek több, mint 1100 km-re vannak egymástól. Az országon belüli utaztunk busszal, hajóval, éjszakai vonattal és repülővel. (Érdekesség, hogy távolsági buszaikon fekvőhelyek vannak kialakítva.) Elmesélni sem lehet azt a sok látnivalót, amelyben részünk volt. A végeláthatatlan rizsföldek, az érintetlen természet és a vietnámi háború alatt sokat hallott helyszínek bebarangolása különleges volt számunkra.
– Hogyan élik mindennapjaikat a vietnámi emberek?
– Az európaiak számára zsúfolt, szokatlan utcán zajló élet az első, ami szembeötlik. Ott fogyasztják el ételeiket, főleg Phó levest, rizst csirkével, marhával, sok zöldséggel. Mi megkóstoltuk a különlegességeiket (krokodil, tücsök, béka, selyemhernyó), italaikat (kígyóbor) is. Rendkívül előzékenyek, kedvesek, becsületesek. A borravalót nem várják el. Többnyire a nyugalom árad az emberekből és mosoly ül az arcokon. Ugyanakkor a közlekedésben kaotikus állapotok uralkodnak a mi szemünkkel nézve, de ők eligazodnak benne. Az utcákon motor-motor hátán és kúpos kalapot viselő ember, amerre csak a szem ellát. A nyüzsgő éjszakai élet után bármennyire is hihetetlen reggelre megtisztulnak az utcák és a hulladékot szelektíven gyűjtik.
– Érezhető még a háború hatása?
– Igen, mindenütt háborús emlékek, emlékhelyek láthatóak amerre jártunk, lehetnek azok az amerikai, vagy a francia megszállásból, illetve a háborúból valóak. Bemutatták nekünk a vietnámi háború erejét, a kiterjedt alagútrendszert. Nagy tisztelet övezi Ho Chi Minht, de találkoztunk Lenin szoborral, sőt jártunk a G. Titov szovjet űrhajósról elnevezett szigeten is. A régmúlt és a közelmúlt történelme mindenhol fellelhető.
– Mi volt a legnagyobb hozadéka a közel három hétnek?
– A legfontosabb, hogy együtt volt a mi kis családunk, aztán, hogy találkozhattunk a Ho Chi Minh-városban élő régi baráttal. De minden, amit láttunk – a Ha Long-öböl vagy akár Tam Coc gyönyörű sziklái – egy életre szóló élményt adott nekünk, amelyből táplálkozhatunk és tervezgethetjük a jövőnket.
A Dukán család már megosztotta élményeit az ajkai Egészségügyi Nyugdíjas Klub és a Bánkis Természetjárók Nyugdíjas Klubja tagjaival. Legközelebb ősszel a múzeumban tartanak élménybeszámolót, amelyre érdemes elmenni az utazást szeretőknek, túrázóknak, de azoknak is, akik csak szépet, különlegeset szeretnének látni, hallani egy mesés távoli országról.
Cs. Bosits Évi
Leave a Reply