Elnézést kért a „mosdatlan szájú” elkövető

2020. decemberében Schwartz Béla polgármester tájékoztatta a város lakosságát, hogy a kormányzati elvonások kapcsán milyen nehéz helyzetbe került az önkormányzat. Ezek között megemlítette, hogy az iparűzési adót is megfelezi a kormány. Ez ellen való tiltakozásul a város díszkivilágítását – több hazai nagyváros példáját követve – egy időre Ajkán is kikapcsolták. A lépés egyesekből különös reakciót váltott ki.

Különösen egy „Toldi Ferenc” (mint később kiderült, igazi nevét vállalni nem merő) egyénből is. Nevezett személy gyalázkodó, a polgármester emberi méltóságát mélyen sértő megjegyzést fűzött a Facebookon megjelent tudósításhoz.

Mint egy feljelentés és az azt követő nyomozás során kiderült az illető T.F., ajkai lakos. T. úr a bírósági eljárás során elismerte a becsületsértés tényét és bocsánatot kért.

A polgármester a bocsánatkérést azzal a feltétellel fogadta el, hogy azt nyilvánosságra kell hozni az Ajkai Szó felületein.

T.F., aki a bírósági tárgyaláson is sajnálatát és megbánását fejezte ki a tavaly december 23-án az ominózus Facebook kommentben megjelent trágár szavaiért, a Schwartz Bélához most eljuttatott levelében is bocsánatot kért a polgármestertől és mindazoktól, akik a bejegyzést olvasták. Egyúttal kérte, hogy közleménye az Ajkai Szó újságban és az ajkaiszo.hu online felületén jelenjen meg.

– Az utóbbi egy évben, amikor a kormány megszorításait közzétettük, számtalan hasonló megnyilvánulást tapasztaltam – mondta el portálunknak Schwartz Béla polgármester. A kialakult városi hangulatot csak rontották a járványhelyzet kezelésére kiadott központi intézkedések. Ebből az a szomorú következtetés adódik, hogy nem elég, hogy ilyen nehézségeken kell úrrá lenni, jónéhány „ösztönember” zsigeri megnyilvánulásaival is számolni kell! A bírói eljárások által kimondott határozatokból azt a tanulságot lehet levonni, hogy akinek más a véleménye, az előbb tájékozódjon, majd gondolkozzon, és csak aztán cselekedjen.

De akkor is tartsa be a véleményalkotás írott és íratlan szabályait.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply