A Hókiránynő Meseszínpad társulatával már nem először találkozott a gyermekközönség, egy éve A csodatévő varázspálcával léptek színpadra. Ezúttal egy nagyon aktuális, tavaszi darabot hoztak, ami a Tavasztündér mosolya címet viselte. A bérletes előadást a vmk színháztermében láthatták a kicsik.
A gyerekek türelmetlenül várták a mese kezdetét, annyira izgatottak voltak, hogy az elsötétült nézőtérről taps és hangos sikongatás hallatszott – ez nem is meglepő, mert az aprónép azonnal reagál mindenre. Ez az aktivitás, nyüzsgés végig is kísérte a színdarabot.
A történet szerint Bíborka, a királylány (Ferencz Gabriella) a palotakertben üldögélve azon gondolkodott, hogy neki vajon miért nincs barátja. Egy szál virággal is megelégedett volna, csak arra vágyott, hogy valakinek kiönthesse szívét-lelkét. Jentis, az udvari bolond (Balogh Ferenc) szerette volna jobb kedvre deríteni, ezért a Tavasztündérhez fordultak, aki megajándékozta Bíborkát egy bűvös tulipánnal. A piros virág életre kelt, tudott beszélni, de hangját csak a királylány hallhatta. Bíborka nagyon kíváncsi volt a Piros tulipán (Nagy Gabriella) titkára, felkeresték hát Jilát, a varázslónőt (Szécsi Vilma). A „világ legnagyobb varázslója” igen különös volt: szerinte például a Föld lapos. Azt viszont tudta, hogy a kis virág attól szép a királylány számára, mert egyszerűen szépnek látja. Megajándékozta őket egy varázslatos párlattal – a bájitalával – és egy varázsüsttel, hogy magukkal vihessék a kalandos útra.
A mese végére kiderül, hogy a Tavasztündér maga a természet, ami ott van fűben-fában, virágokban, a madarak énekében. A csoda mindig egyszerű: szeretet szükséges hozzá és jó szándék. Mindenkinek vannak titkai, ettől ember vagy virág valaki. Meseország a legszebb ország, ahol a titkos vágyak valósággá válnak.
Leave a Reply